Kilenc

Soksok kihagyás után itt vagyok :3 remélem meg tudtuk bocsájtani, szeretném én is befejezni ezt a történetet

Nem úgy járni mint a Wolfossal...

Nem olyan hosszú mint az előző (amit majd kettő bejegyzésbe szétszedek) de fejii :D

Szóval jó olvasást ^^

Ui.: Most, miután tanultam franciát, sajnálom szegény Zsófit, hogy milyen helyre küldtem :D

   Miután visszatértem a szobánkba megpróbáltam csendben feltúrni Kriszta szekrényét és megtalálni a munkaruháját. Miután a keresett darabokkal feltápászkodtam és magamra ráncigáltam visszaindultam.

  Reménykedtem, hogy senkivel nem fogok még találkozni, mivel még elég sok idő volt hátra a reggelizésből. Végigsettenkedtem a folyosókon, és csak akkor lélegeztem fel, amikor újra Violetta irodájában álltam.

    - Kicsit feszesebben áll rajtad, mint kéne - mért végig szakértő szemmel -, de nem annyira durván. Jó lesz ez is! 

   - Kösz - feszengtem kényelmetlenül, és a szoknya alját húzogattam idegességemben. - Megtudhatom, hogy mit kell majd csinálnom?

   - Hogyne! - bólintott, majd miután megkerülte az asztalát velem szemben felült rá. - Mivel nem tudom, hogy mennyi gyakorlatod van ezen a téren...

   - Semennyi - biccentettem, mire elmosolyodott.

   - Ezért téged csak a végső esetben fogunk bedobni, ha a többieknek dolga van. Renden?

   - Igen, és köszönöm - válaszoltam. Az a gondolat hogy lehet, nem is kellek majd nekik, és hogy csak a biztonság okából vagyok itt, teljesen megnyugtatott. Még a lényeges dolgokat magyarázta nekem lassan megtelt zsibongással az ajtó mögötti gyülekező.

   - Akkor minden érthető? - kérdezte Violetta utoljára, mire bólintottam. - Rendben, akkor gyere, bemutatlak a többieknek - fogta meg a kezem, és kiléptünk az ajtón.

   Elég sokan ácsorogtak nevetgélve, fiúk lányok egyaránt, de amint becsukódott mögöttünk az ajtó mindenki elhalkult és engem kezdtek el méregetni kíváncsi tekintettel.

   - Sziasztok! Már befutott pár kérés, szóval mindjárt kezdhettek, csak annyit szerettem volna, hogy ő itt Zsófi, Kriszta helyett fog ma beugorni, mivel ő gyengélkedik. Szeretném, ha segítenétek, neki akármi problémája van. Rendben? - nézett körbe kedves mosollyal, majd a bólogatásokat látva elküldte őket a dolgukra, csak engem, és egy Esther nevű, már idősebbnek tűnő nőt marasztalt ott.

   - Esther, rád szeretném bízni mára Zsófit. Őt csak akkor kéne elküldeni, mikor nagyon nagy szükség van rá, mert nem tudja, hogy mit kell csinálni. És ha feladat is van, akkor csak annyi kéne, hogy törölközőt vinni, vagy valami ilyesmi, rendben? - kérlelte szépen Violetta a fekete, kontyolt hajú nőt.

   - Értem - biccentet kedvesen, majd megragadta a karom és maga után húzott. - Szóval, Zsófi?

   - Igen - válaszoltam miközben bementem mögötte a mosókonyhába.

   - Örülök, hogy találkoztunk! Én Esther vagyok, mint már hallottad, és itt szoktam lenni, a mosodában. Itt szoktuk az ágyneműket és törölközőket, meg a többi dolgot kimosni, de gondolom ez egyértelmű - kacagott fel mire én is elmosolyodtam. Ez a nő elbűvölő volt a maga módján. Alacsony volt és gömbölyded, de mintha ebből fakadt volna valamiféle sajátos báj.

   - Szerintem te maradj itt velem, és esetleg segíthetsz, míg nem jön valami hívás ahova menned kell, jó?

   - Oké - vontam vállat és letelepedtem egy székre, míg Esther tovább magyarázott

  A nap része nyugisan telt, csak a tiszta holmikat szedegettem ki a gépekből, és már majdnem vége volt a munkaidőnek, amikor Violetta toppant be az ajtón.

  - Zsófi! Tudom, hogy már nincs sok idő hátra, de pont most jött egy kérés, és mindenkinek dolga van most. Nem baj akkor? - nézett rám kétségbeesetten mire megtöröltem a kezemet és bólintottam.

  - Nyugi, nem halok bele - mosolyogtam rá, majd utána mentem.

  - A háromszáz-negyvenkettes szobába kell vinned új törölközőket. Itt vannak - nyomott kezembe egy kis kosarat, benne vagy négy fehér, bolyhos, szépen az élére állított törölközővel. - A lényeg az, hogy kopogsz, megvárod, még kinyitja az ajtót, vagy kiszól, hogy menj be. Bemész, köszönsz, csinálsz egy kis pukedlit - mutatta meg gyorsan -, majd elmész a fürdőbe, kirakod őket a kád szélére, elköszönsz ugyan úgy, és visszajössz. Érthető?

  - Három-negyvenkettő, kopogok, bemegyek, köszönök, fürdőbe le, elköszönök vissza - soroltam, mire mosolyogva bólintott. 

  - Igen. 

  - És hogy jutok el oda?

 - Az ajtót megmutatom, ott végigmész, fel a lépcsőn, találsz majd az emeleten egy liftet, azzal felmész a harmadik emeltre. Ennyi az egész.

  - Mindent értek - igazítottam meg a szoknyámat fél kézzel, majd elindultam afelé az ajtó felé, amire Violetta mutatott.

  Végigsiettem a folyosón, feltrappoltam a lépcsőn, majd egy következő, de rövidebb folyosó végén megálltam a liftnél. Megnyomtam a hívó gombot, és míg vártam a hajammal szenvedtem, mert hát azért, mégis jó lenne, ha állna valahogy. 

Mikor kinyílt az ajtó kiszállt három lány és rám mosolyogtak, amikor elléptünk egymás mellett. Megnyomtam a hármas gombot, majd lassan bezárult előttem az ajtó, és éreztem a hasam tájékán a sajátos húzó érzést, amikor elindultam felfele.

  Amikor kiszálltam tátva maradt a szám. 

  Láttam én már egyes részeit a szállónak, de ilyen szép helyen sosem jártam. Halványkék színben pompázott a folyosó, amire a hófehér ajtók nyíltak arany számokkal, a kirakott fotelek aranyozott részein megcsillant a fény, a virágok kellemes illattal árasztották el az egész helyiséget, a lámpák gyönyörű kristálykinézetű üveggel voltak megtéve, ami ezernyi fénypászmára törte szét a sugarakat.

  Miután kicsodálkoztam magam elindultam, hogy megkeressem a szobát. Útközben rájöttem, hogy egyik oldalon a páros, másikon a páratlan számosok vannak, így egy kicsit egyszerűbb volt. Néhány ajtó mögül gyerekkacagás és tévé zaja, máshonnan meghitt zene és lágy beszélgetés hangjai szűrődtek ki. Az egész légkörben nyugodtság és boldogság terjengett, amitől akaratlanul is elégedett mosoly kúszott az arcomra.

  - Nem igaz, hogy nincs három-negyvenkettes szoba - mérgelődtem, amikor még mindig nem találtam meg. - Mi ez? Szörny Rt,, hogy eltűnt az ajtó? - léptem át párat és mikor megálltam a megfelelő előtt, felsóhajtottam. - Itt az idő, hogy megtudjam, képes lennék-e erre a munkára.

   Kétszer kopogtam, majd amikor harmadjára már azt mérlegeltem magamban, hogy mennyire rossz ötlet megcsapkodni az ajtót kinyílt előttem. 

   - Jó napot, a kért törölközőket hoztam meg! - pukedliztem egyet, miközben éreztem, hogy az arcomba kúszott a vér.

"Miért bámul ennyire? És az istennek, engedjen már be!" - mérgelődtem magamban, aztán úgy voltam vele, hogy ha már ő megteheti, akkor már én is, hátha attól magához térne.

  Barna, kicsit hosszú, sűrű haj, markáns arc, meleg szürke szemek éjfekete szempillákkal. Pár napos borosta fedte be az állát, de neki még jól is állt, csak még vonzóbbá tette a külsejét.

Felsőtestén nem viselt semmit, kivéve a köntöst, ami szabadon hagyta széles mellkasát és kellő halványan felsejlő hasizmait. Egy konkrét Adonisz huszonöt évesen, a sajátosságaival, már csak a saját istennője hiányzott mellőle, de ő biztos a hálóban foglalta el magát. 

  - Igen, köszönöm - szólalt meg végre rekedten, mintha egy ideje nem beszélt volna senkihez én meg eloldalaztam mellette, vigyázva, nehogy hozzáérjek, mivel továbbra is ott állt az ajtóban, és csak a fejével fordult utánam.

   Miután fellélegeztem, csak akkor tudatosult bennem, hogy ez nem csak egy szobából és kicsi fürdőből álló rész, hanem egy lakosztály nappalival, bárral, csodálatos kilátással, minden bizonnyal hatalmas hálóval és luxus fürdővel. 

   Gyönyörű, halvány krém és gyöngyház színek uralták a nappalit, és csodálatos képet alkotott azzal a pár mély bordó kanapéval és díszekkel, amik ízlésesen el voltak rendezve.

   Amikor megfordultam, mintha egy erkélyajtót is láttam volna, de nem voltam benne biztos.

  - Megkérdezhetem, hogy merre találom a fürdőt? - kérdeztem udvariasan angolul, miközben próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy továbbra is  bámul az ajtófélfának dőlve összefont karokkal. 

"Istenem, milyen bicepszek!" - indultak meg bennem a női hormonok, mire muszáj volt fegyelmeznem magam. Én nem szoktam eldobni az agyam egy jó pasi láttán! James miatt sem volt semmi. Csak mert nem láttad még félmeztelenül! - kötött belém a lelki énem, de gyorsan elhessegettem mind ezeket a gondolatokat, mind az említett fantáziaképet Jamesről, egyrészt azért, mert a munkára kellett figyelnem, másrészt pedig, mert én ki nem állhattam Jamest. 

   A férfi felvont szemöldökkel meredt rám mire még jobban elpirultam. Valószínűleg válaszolt a kérdésemre, míg én a gondolataimba mélyedtem, de a becsületem nem vitt rá arra, hogy még egyszer megkérdezzem. Pukedliztem még egyet, és találomra bementem az egyik ajtón. 

   Egyenesen a hálóba léptem, aminek a közepén egy hatalmas baldachinos ágy terpeszkedett kellemes sárga ágytakarókkal, a falak is a sárga egy másik árnyalatában tündököltek csak úgy, mint a képek a falon. A szekrények lakkozott fehérséggel csillogtak az ablakon át beáradó fényben. Az összképet csak a szétdobált ruhaneműk torzították el, és sehol nem volt egy istennő szerűség, mint azt elsőnek gondoltam. A ruhamennyiség alapján a srác egyedül volt itt.

  Mikor meghallottam a lépteit közeledni a szoba felé gyorsan bementem az innen nyíló fürdőbe és leraktam a törölközőket. 

  Természetesen itt is minden gyönyörűen nézett ki, fehérben és aranyban csillogott minden. Miután végeztem megfordultam, hogy visszamenjek, de legnagyobb megrökönyödésemre az Adonisz teljes egészében betöltve az ajtót támaszkodott a félfának és a változatosság kedvéért engem bámult.

    Ismét.

   - Elnézést, de... Kiengedne? - tettem fel a kérdést udvariasan egy apró mosoly kíséretében, abban reménykedve, hogy hátha be fog válni.

   - Természetesen. De egy feltétellel - emelte meg a kezét, amikor megindultam.

   - Mit szeretne? - torpantam meg miközben próbáltam minél kedvesebb és nyájasabb hangot megütni.

   - A telefonszámodat.

   - Ez most komoly? - rántottam a hajam tövéig a szemöldökeimet hitetlenkedve, mire megrázta a fejét. - Már elnézést, de a munkaköri leírásomban ez nem szerepel - mondtam, és reméltem, hogy tényleg nincs ilyen benne, mivel fogalmam sem volt, hogy ilyenkor mi a teendőnk. Biztos van olyan paragrafus, hogy a vendéggel nem kacérkodunk vagy valami ilyesmi.

   - Márpedig csak akkor mehetsz el innen - vonta fel ő is kihívóan a fél szemöldökét mire éreztem, hogy kezdek bedühödni.

   - Szeretnélek megkérni, hogy állj félre - szedtem össze az utolsó morzsányi türelmemet, és az ő érdekében reménykedtem benne, hogy hallgat rám. - És mielőtt akármit is akar csinálni velem, elmondom, hogy tanultam önvédelmet pár éven át...

   - Húha, micsoda mérges cica. Hát jó, akkor nem kérek semmit tőled, de ne várd, hogy nem fogom megtudni a neved és a számodat - lökte el magát az ajtóból, majd eltűnt a szemem elől.

   - Ugyan, mégis honnan tudná meg a számom? Max akkor tehetné meg, ha a királyi  családból származna - morogtam magamnak miközben felkaptam a kosarat és sietve elhagytam a lakosztályt. Szerencsére nem találkoztam a zaklatómmal, de biztos csak azért, mert ő így akarta.

  - Miért kell minden jól kinéző férfinak egyben egy tahónak is lennie? - dohogtam magamban miközben elcsíptem a lefele induló liftet. Most mindegyik szinten beszálltak emberek így mire leértünk tele volt a fülke.

A vidáman csacsogó lányok után battyogtam vissza ahol Violetta várt aggodalmas arccal.

   - Hála az égnek. annyi ideig oda voltál, hogy nem tudtam elképzelni, hogy mi történt veled - kapta el a kezemet és behúzott az irodájába.

   - Nekem nem lett volna semmi bajom, max a pasinak, akihez felküldtél - rántottam meg a vállamat mire a főnökasszony lesápadt kicsit.

  - Mond, ugye nem voltál goromba vele? 

  - Nem tudom, mi számít itt annak - húztam el a számat. A jókedvem, mint egy fürge pillangó, elillant.

  - Az, ami a pincéreknél is - vágta rá egy kicsi gondolkodás után.

  - Akkor egy kicsit voltam az vele - sziszegtem szégyenlős dühömbe. - De ez miért érdekel annyira? Hisz csak egy vendég.

  - Még ha csak az volna! Te nem ismerted fel? - meredt rám kérdőn mire megráztam a fejem. - Nem szoktál újságot olvasni?

  - Meg tudom még ma, hogy ki ő, vagy tovább kérdezgetsz? - nevettem el magam mire egy kicsit ő is elmosolyodott.

  - Zsófi. ő az angol királynő másod unokatestvérének a fia. Harold William Dikerson.

  Utálom, hogy szinte mindig igazam van. Tényleg ki tudja deríteni a számomat.