- Hát - szívtam bele az útközben vett jégkásámba -, tizenéves koromban kissé önmagamnak való gyerek voltam. Tudod, az a befordulós, "engem senki sem ért meg" fajta. Most már csak nevetni tudok rajta, de akkor komolynak éreztem magam. Sokat sétáltam a legelején, magányosan, üvöltő zenével a fülemben és akkor találtam erre - döntöttem hátra a fejemet, és hagytam, hogy megfürödhessen a napfényben.
- Vagdostad is magad? - hallottam James tűnődő hangját, de nem nyitottam ki a szememet és nem néztem rá.
- Nem, akkoriban nem volt nagy divat, az csak a mostani tiniknél menő. Meg nem is süllyedtem olyan mélyre sose. Az csak felszínes dühöngés volt az elköltözés, és a régi közegből való kiszakítás miatt. Csak az volt az egész. Dühöngés.
- Hm...- hümmögött, mire fél szemmel rápislantottam és elkaptam a pillantását.
- Mi van?
- Semmi, semmi - legyintett.
Az elkövetkező pár percben csendben voltunk, csak a part szélének csapódó víz meg a mögöttünk elhúzó autók és gyalogló embercsoportok zaja hallatszott. Meghitt volt az egész, amit végül James tört meg azzal, hogy ideje visszafele mennünk, ha nem akarom, hogy itt maradjak.
- Vagy jöhetsz velem is - nézett rám kacéran és kihívóan, de a szemében ott volt az is, hogy tudja, hogy nem merek beleegyezni. Nos, itt az ideje meglepni.
- Jó, megyek veled, ha van pót bukósisakod - mutattam a kezében lévőre, amit egészen eddig magával hurcolt.
- Van - felelte és próbálta elrejteni az arcáról az elképedést, amit a beleegyezésem váltott ki.
- Szuper. Akkor merre kell menni? - pattantam fel és előre tuszkoltam, hogy mutassa az utat.
- És hogyan tettél szert egy motorra, és hogy jöttél azzal? - érdeklődtem séta közben.
- Egyik unokatestvérem itt lakik, és az övé, de sose használta, ezért amikor megkérdeztem, gondolkodás nélkül ideadta. Amikor meg idejöttem a felvétel miatt megkérdeztem, és azt mondták, hogy lehet. Ennyi az egész - vont vállat.
- Aha. És mióta motorozol? - rántottam egyet a táskámon majd zsebre tettem az egyik kezemet.
- Hat éve, de mindig is akartam - mosolyodott el én pedig megkönnyebbültem. Legalább tapasztalt vezető.
Mielőtt megkérdezhettem volna, hogy honnan jön ez a szenvedély válaszolt a kimondatlan gondolatomra.
- Apám is motorozott, s annyira megszerette, hogy a végén oktatni is kezdte. Engem is ő tanított, de nem nála raktam le a vizsgámat. Mára már visszavonult, és csak a boltba megy motorral, de neki elég is ez már.
- Akkor ez családban maradt - mosolyodtam el én is miközben lementünk egy süllyesztett parkolóba.
- Ja. Kérdezhetek valamit?
- Mintha nem azt csináltad volna egész nap...
- Oké - felelte ügyet sem vetve a megjegyzésemre. - Te alapból minden pasival ilyen elutasító vagy, vagy csak én érdemeltem ki ezt? - kérdezte mire elbotlottam a lábamban és majdnem hasra estem a meglepődöttségtől, majd hálát adtam a parkolóban derengő félhomályban, amiért nem engedte láttatni, hogy lángolni kezdett az arcom.
- Ömm... Izé.. Szóval - makogtam össze-vissza és halogattam a választ. James egy darabig rám bámult majd megállt, én meg nem vettem észre, és egyenesen nekimentem valaminek majd a lendülettől felborultam volna a dologgal együtt, ha James nem kapott volna el egyik kezével a derekamnál, a másikkal meg a kemény valamit.
- Basszus, Zsófi - rántott vissza álló helyzetbe. - Majdnem összetörted a motort! - morgolódott, nekem meg leesett, hogy most hallottam először a nevemet. Bizsergető érzés töltötte meg a gyomrom mire még jobban elvörösödtem.
- Bocs- motyogtam és közben örültem, hogy ezzel eltereltem a figyelmét a kérdésről.
- Mindegy, remélem nem csikaródott meg. Na, figyelj. Itt egy bukó és egy kabát - nyújtotta át a két dolgot a motor hátsó részéből miután stabilan visszaállította azt.
- Minek a kabát? - forgattam a kezeim között a kicsit nagynak tűnő darabot.
- Hogy ne fagyj meg a menetszélben.
- Aha... - vettem fel a bőrkabátot és megmozgattam benne a kezeimet. - Fura.
- Csak meg kell szokni - vetett rám egy pillantást majd felkapta a sajátját és fejébe nyomta a bukósisakját, míg én idegenül forgattam a kezemben a sima piros színű bukót mire felsóhajtott. - Sose ültél motoron ugye?
- Ja - feleltem zavartan majd átadtam a kinyújtott kezébe, hogy segítsen felvenni. - Várj, kiengedem a hajamat, meg küldök egy üzenetet Gisellenek hogy ne várjanak rám! - állítottam meg és kirántottam a hajgumit a kisimított hajamból majd megírtam az SMS-t.
Ügyes kézzel rányomta a fejemre, megvárta, míg kisimítottam a hajamat az arcomból majd bekattintotta a kapcsot az állam alatt.
- Azt az eget, ez nagyon meleg - forgolódtam vele és tompán hallottam a saját hangom.
- Az, de menet közben pont jó - szűrődött át James mondanivalója.
Ő már fenn ült a motoron és intett, hogy én is szálljak fel mögé. Nehéznek érezve a fejemet imbolyogtam hozzá és próbáltam felmászni mögé. Miután sikeresen elhelyezkedtem az ülésen hátranyúlva megragadta a karomat és maga köré fonta. A meglepettségtől megdermedtem, amikor közel kerültem a hátához és bábként hagytam, hogy húzogasson, majd miután a zsebeibe dugta a kezemet hátrafordította a fejét.
- Itt kapaszkodj jó erősen, és nem, nem azt akarom, hogy letaperolj, csak azt szeretném, hogy amikor megérkezünk tudd használni az ujjaidat, mivel kesztyűt sem tudok adni.
- Aha - feleltem égő fejjel remélve, hogy hallotta, de miután megéreztem, hogy remegni kezd alattam a motor gondoltam, hogy eljutottak hozzá a hangok. Szorosabbra fontam körülötte a karom, amikor elindultunk és nekidöntöttem a fejemet a hátának. Éreztem, hogy megrázkódik, de nem tudtam dűlőre jutni abban, hogy kinevetett vagy csak a motor rázta.
Fény ömlött végig rajtunk, amikor kigördültünk a parkolóból és egy kicsit gyorsabbra vette az iramot. Ijesztő volt a tudat, hogy gyorsan megyünk, és nincs, mi védjen úgy, mint egy autó váza, de egyben felemelő érzés volt, ahogy szabadon ültünk és olyan érzésem volt, hogy senki sem állhat az utunkban. Néztem a mellettünk elsuhanó tájat és járműveket, elvesztem az összemosódó fák látványában, amik eszeveszett gyorsaságban tűntek el és váltották egymást.
És nem olyan volt, mint a filmekben, hogy belesimulsz az előtted ülő titkos szívszerelmed hátába és beszívod az illatát és baromi boldog vagy, ugyanis a bazinagy bukósisak megakadályozza az egész illatos dolgot, és bár hozzátapadsz a hátához, de csak azért, hogy kevésbé érjen a menetszél és hogy le ne repülj mögüle. De azért így is van egyfajta adrenalin lökete.
Egy idő után már nem is figyeltem semmire, csak bambultam az utat, s csak akkor eszméltem fel, amikor lassítottunk majd megállt a motor a szállónk mellett. Elgémberedve kászálódtam le a nyugvó nap fényében.
- Na, milyen volt? - rántotta le a fejéről a sisakot és kipirult arccal vigyorgott rám.
- Hát... - halogattam a választ miközben megpróbáltam leszedni magamról a saját bukómat, majd mikor James mellém lépett, hogy segítsen s én ellazulva hagytam neki. - Nem az én világom.
- Hogy nem lehet, ezt nem szereti - húzta le a fejemről majd mosolyogva meredt a kócos hajzatomra.
- A te szempontodból lehet, hogy jó, nekem nem volt annyira élvezetes. Egyszer kipróbáltam és ennyi - vontam vállat és kipróbáltam az ujjaimmal fésülni.
- Á, csak egyszer próbáld ki sofőrként és beleszerelmesedsz- bólogatott sokat tudóan én meg ráhagytam, had okoskodjon, kezébe nyomtam a kabátot is és őt hátrahagyva bebaktattam az ajtón.
Nem sokat kellett arra várnom, hogy Giselle és Kriszta lerohanjanak az ajtóban és visongva kérdezősködni.
- Nyugi, gyertek a szobába majd ott mindet elmondok, jó? - nevettem rajtuk, mire csoportosan elindultunk az alvóhelyünkhöz.
Miközben átöltöztem és megfésülködtem elmeséltem mindent, ami aznap történt, ők meg vigyorogva hallgatták végig, majd mikor befejeztem egyetértő mosolyt váltottak.
- Mi ez a sunyi vigyor? - méregettem őket kérdőn mire csak megrázták a fejüket.
- Majd egyszer megtudod! - intettek le vidáman és utána ők kezdték mesélni, hogy mi történt velük aznap.
Hétfőn a vasárnapi henyélés után frissen ébredten, és vidáman hallgattam, ahogy Kriszta a randijukat szervezi a reggeli közben.
- Egy teljes listád van? - harapott a bagettjébe Giselle és a szőke lány előtt fekvő lapra mutatott.
- Hát, nem egészen, csak... emlékeztető? - harapta be a száját szégyenlősen.
- Jó hosszú - szívta tovább a vérét Giselle mire közbeszóltam.
- Kriszta nyugi, csak ugrat! - intettem feléjük a vajazó késsel mire megkönnyebbült, Giselle meg játékosan rám öltötte a nyelvét.
- Na és mi van veled meg Jamesszel? - csapott le rögtön rám a reggeli kötekedős kedvében levő barátnőm.
- Semmi, mi lenne? - hárítottam faarccal mire bosszúsan felsóhajtott.
- Nem is tudom, például beszélgettetek-e vagy valami? - forgatta a szemeit Giselle, Kriszta meg egyetértően bólogatott mellette.
- És szerinted mikor jutott volna erre időm? Vasárnap egész nap veled voltam - mutattam rá a tényekre.
- De nem minden egyes percben.
- Amikor nem veletek voltam akkor a többiekkel. Tudod, Christopherrel, Annabellel meg a többiek.
Erre csak rosszallóan hümmögött egy sort, majd az evés végéig nem is nagyon beszéltünk többet. Amikor befejeztük elköszöntünk Krisztától, aki izgatottan indult Marcus keresésére, mi meg elindultunk, hogy átöltözzünk és menjünk dolgozni. A szokásosnál kevesebben voltak így lassabb, és kényelmesebb tempóban fojt a felszolgálás. A köztes időkben cseverésztünk a többiekkel meg nevetgéltünk.
James a pénteki nap óta került én meg nem értettem, hogy miért, de sajnos mikor beszélni akartam vele akkor pont kész lett a rendelésem, és mire visszaértem ő eltűnt. Innentől kezdve mindig elkerültük egymást.
A nap végén Gisellel beszélgettem, amikor hazaértek a mai kimenősök. Fürkésztük a soraikat, hogy majd Krisztát kiszedjük és zaklassuk azzal, hogy meséljen el mindent, de akármennyire is meresztgettük a szemünket nem láttuk sem a lányt sem pedig Marcust.
- Szerinted mi van most? - néztem a mellettem ülő Gisellere mire megrázta a fejét.
- Passzolok. Felhívom Krisztát, hogy hol a francban vannak - kapta elő a telefonját majd tárcsázta a számát. Háromszor hívta újra majd lemondóan sóhajtott.
- Remélem nem esett baja - harapdáltam a számat gondterhelten.
- Csak nem. Más nem, Marcus vigyáz rá...
- Reméljük - hagytam rá. Próbáltunk még beszélgetni egy kicsit, de az egészből az lett, hogy magunk elé meredve gondolkodtunk, hogy merre lehetnek Krisztáék.
Tíz óra környékén elbúcsúztunk egymástól és visszavonultunk a szobánkban, miközben továbbra sem volt semmi hírünk a szerelmesekről, sőt, még Marcus társasága sem került vissza.
Már tizenegy körül járt az idő mikor lezuhanyozva feküdtem az ágyamon, ölemben a laptoppal és az egyik koleszos barátnőmmel chateltem amikor kopogtattak.
A gépet félrerakva felpattantam és az ajtóhoz siettem. Gondolkodás nélkül kitártam mire Kriszta borult a nyakamba alkoholgőzzel körbevéve.
- Te jó ég, mi történt vele? - néztem le a nem kicsit elázott szőkeségre majd vissza fel az ajtóban álló józanabbnak tűnő Marcusra.
- Úgy gondolta, hogy bírja a piát - válaszolta fáradt hangon. - Csak kiderült, hogy nem annyira, mint szeretné.
- Ezért hagytad, hogy elázzon - néztem rá szemrehányóan mire védekezően felemelte a kezeit.
- Mire rájöttem, hogy sok lesz, már nem tudtam megállítani.
- Mindegy már - sóhajtottam fel. - Mivel jöttetek haza?
- Taxival.
- Mindenki? - támogattam el ittas barátnőmet az ágyához miközben bólogatva hallgattam vihogva elhadart mondanivalóját.
- Igen. Rendben lesztek? - kérdezte aggodalmasan mire intettem, hogy igen. - Akkor jó éjt.
- Jó éjt - köszöntem el, majd miután bezárta az ajtót nekiálltam, hogy levetkőztessem Krisztát. Miután ráhúztam egy tiszta pólót a fürdőből kihoztam egy vödröt és az ágya mellé tettem, hogy ha reggel szüksége lesz rá ne keljen elszenvednie magát a fürdőig. Még kikészítettem neki egy üveg vizet mellé egy doboz aszpirint, majd miután megbizonyosodtam arról, hogy alszik lekapcsoltam a lámpát és én is lefeküdtem.
Másnap reggel hangosan csörgött a Kriszta telefonján beállított ébresztő. Én már éberen ültem felöltözve az ágyon mikor a másik ágyból hatalmas nyöszörgések közepette előbukkant egy kéz és a telefon után tapogatózott. Mikor megtalálta morogva kezdte csapkodni az érintőképernyőt remélve, hogy valamikor kikapcsolja. A harmadik csapásra sikerült neki, majd kócosan és halálsápadtan felült az ágyában.
- Reggelt! - vigyorogtam rá pontosan tudva, hogy hogy érzi magát.
- Rgelt - morogta vissza rekedten majd a tekintete megakadt a gyógyszeren, amit rögtön bevett.
- Gondolom nem vagy munka kész - néztem rá jókedvűen mire nyűgösen visszahúzta a fejére a takaróját. - Ezt igennek veszem. Megyek és megkeresem a főnöködet. Hogy is hívják? Violetta, ugye?
- Ja - nyögte.
Kisiettem a szobából és bementem az ebédlőbe. Gyorsan megkerestem a szememmel Gisellet, majd mikor rátaláltam odasiettem hozzá. Gyorsan felvázoltam Kriszta helyzetét és állapotát, majd egy pirítós társaságában elhagytam a zsibongó termet, hogy Violetta keresésére induljak.
Bementem azon az ajtón ahol a takarítóknak beosztottak szoktak menni. Egy sima folyosóra jutottam, ami egyenesen haladt előre a halványlila falak között.
Végigballagtam a végéig ahol egy újabb ajtóval kerültem szembe. Mikor kinyitottam egy kerek helyiségben találtam magam, az egyik felét szekrények és takarítószeres polcok foglalták el, az én felemen pedig további három ajtó. Találomra benyitottam a hozzám közelebbibe mire elém tárult egy mosó és szárítógépekkel berendezett mosókonyha. A második mögött egy folyosó nyílt, több mellékfolyosóval és a végén lépcsővel, míg végül a negyedik ajtónál megtaláltam azt, amit kerestem.
Az ajtó egy kis irodába nyílt, a mahagóni íróasztal mögött pedig egy fiatal, barna hajú nő ült, aki a belépésemre felnézett.
- Elnézést, ön Violetta? - kérdeztem barátságos mosollyal mire bólintott.
- Miben segíthetek?
- Én Kriszta barátnője vagyok... Tudja, hosszú szőke hajú - néztem rá kérdőn, majd a biccentése után fojtattam. - Nem érzi magát túl jól, így én csak azért jöttem, hogy jelezzem, ma nem tud dolgozni.
- Ajjaj, az bizony nagy gond - csapta össze gondterhelten a kezeit Violetta. - Szükség van minden egyes beosztottra. Maga nem tudna beállni a helyére? A ruhái biztos jók lennének rá. - mért végig gyorsan, míg én tátott szájjal meredtem rá.
- Hogy én? Hát nincs valami nagy tapasztalatom ezen a téren.
- Nem baj, magát akkor csak a legvésőbb esetben fogjuk kiküldeni. Kérem, tényleg szükség van mindenkire - nézett rám könyörgően mire felsóhajtottam.
- Rendben, akkor nemsokára visszajövök felöltözve.
- Köszönöm! - csapta megint össze a kezeit vidáman Violetta, én meg fejcsóválva visszaindultam.
Mibe kevertem már megint magam?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése