Három

 Bocsánat az egyheti késéssel, de a múlt héten egyszerűen nem tudtam írni, nem volt hozzá türelmem, és nem akartam erőltetni, mert az soha nem eredményez jó véget :( Remélem megbocsátotok!

***

 -Zsófi, gyere, itt a busz!- kiabál anya fel, mire csodálkozva fordultam meg.

  - Már? De hát csak nyolcra kéne itt lennie- pillantottam az órámra ami háromnegyed nyolcat mutatott.

  - Arról én nem tehetek, de itt van, szóval gyere!- türelmetlenkedett.

  Sóhajtva álltam fel és körbenéztem a szobámban. Bár be voltak zárva a szekrényajtók, a tudat, hogy nincs bennük semmi lehangolt. 

  Idegennek éreztem magam benne már csak attól, hogy tudtam, három hónapig nem látom újra a "birodalmamat".

  Lesétáltam a bejárati ajtóig majd körbefordultam.

  - Apád már kivitte a bőröndödet meg a táskád- jött elő a konyhából anya és könnyes szemmel rám mosolygott.

  - Jaj, anya!- tártam ki a karom és magamhoz öleltem.

  - Nem hittem volna, hogy valaha eljön ez a pillanat- szipogta a hajamat simogatva mire erősebben magamhoz szorítottam.

  - Ugyan. Három hónap, mi az? Semmiség- mondtam mire fátyolos hangon felnevetett és eltartott magától.

  - Na jól van, siess, nehogy lemaradj- nyomott puszit a homlokomra majd kiterelt az ajtón.- Meg van mindened? Telefon, töltő?

  - Meg- mosolyogtam ez el nem maradható kérdés miatt.- Szeretlek, anya- öleltem meg utoljára és elindultam a busz felé. 

  Elköszöntem apától is, aki hasonló kérdésekkel bombázott, majd felszálltam. Mivel a busz a város egyik végéből indul a másikba, folyamatosan lesz megálló. Én lettem csak felvéve ebből a csücsökből, így itt csak egyszer állt meg a busz. 

 A buszban megálltam és körülnéztem. Negyven ülés és mind üres. Velem kezdték a szedést. A sporttáskámat magam után ráncigálva mentem végig a keskeny folyosón, majd levágtam magam a jobboldali sor közepe tájékán lévő párok közül az ablak mellettire. Kinéztem az üvegen és integettem a szüleimnek egészen addig, míg a busz ki nem fordult az utcánkból. Egy darabig csak meredtem az elsuhanó tájra, majd sóhajtottam. Elszenvedtem azzal, hogy a lábam alá tegyem a táskám majd előkotortam a zenelejátszómat. Eléggé lehangoló érzés volt a néma buszban egyedül utazni, csak a motor meg a klíma halk és egyenletes zúgása törte meg a csendet, de amint bekapcsoltam a zenét körbeburkolt a megszokottság egy halványabb érzése és nyugodtabban utaztam tovább.

  Egy óra múlva álltunk meg újra de ezúttal egy benzinkútnál. Hat főnyi embercsoport ácsorgott jókedvűen és egymással beszélgetve. Amint lefékezett a busz és kinyílt a csomagtartó bedobálták a cuccaikat majd felözönlöttek. A dübörgő zenén át is hallottam a vidám csacsogásukat és miközben leültek megnéztem őket. Korombelieknek tűntek, négy fiú és két lány. Nekem csak intettek és kíváncsian végignézték azt, amit láttak belőlem, de én csak biccentettem, és visszafordultam az ablakhoz. 

  Dél környékén már a fél busz feltöltődött, néhányan szintén egyedül, de a legtöbben csoportosan ültek. Voltak fiatalok és idősebbek is. Épp elővettem egy szendvicset, hogy egyek valamit amikor ismét lassított a busz, de ezúttal nem egy újabb benzinkútnál hanem egy háznál. Unottan néztem ahogy a lány könnyes mosollyal elköszön az apjától és megöleli nyolc évesnek kinéző húgát akinek ugyanolyan barna hullámos haja volt mint neki.

Mielőtt felszállt volna integetett a busz lépcsőjéről majd fellépett. A vállán lógó vászontáskával megállt és körbenézett. Az üres helyek már csak az idősebb emberek mellet voltak, így nem csoda, hogy amikor meglátott felcsillant a szeme és elindult felém. Félénken megállt, pár pillanatig toporgott majd félig leült a székre. Mikor nem szóltam semmit beljebb csúszott és elhelyezkedett, én meg tovább ettem a szenyámat miközben a felsőm nyakából kilógó fülessel babráltam.

Már épp elhelyezkedtem és visszadugtam a a fülhallgatót amikor az egyik kanyarban a lány, épp inni készült, sikeresen rám löttyintette a fél üveg vizét.

  - Jaj, nagyon sajnálom! A fenébe, nem akartalak leönteni!- sápadt le és egy zsepi után kezdett kutatni.

  - Ugyan hadd csak- mosolyodtam el halványan és levettem a felsőt. Alatta fekete ipszilontoppot viseltem elején Nirvana felirattal meg a smileyval.

  - Hű- pislogott a lány.- Irtóra tetszik a felsőd! Honnan vetted, ha szabad megkérdeznem?- lelkesedett be rögtön.

  - Köszi. A netről rendeltem. Egyébként Zsófi vagyok, de szólíts nyugodtan Sophienak, ha úgy neked könnyebb- mutatkoztam be, mivel tudtam, hogy innen már könnyen találunk beszélgetési témát.

  - Giselle. Honnan jöttél? Érdekes, de szép a neved.

  - Magyar vagyok. Nem tudom, hogy te tudod-e merre helyezkedik el Magyarország, mert sokan nem...- mondtam de a szavamba vágott.

  - Tudom merre van.

  - Tényleg?- képedtem el, mire zavartan elpirult kissé.

  - Aha. De csak azért, mert véletlenül rátaláltam egy bandára, és érdekelt, hogy milyen nemzetiségűek, szóval rákerestem. És az országodat dobta ki.

  Ha lehetett, akkor erre még inkább elképedtem.

  - Milyen banda?

  - Hát... A Paddy And The Rats. Nagyon tetszik a zenéjük meg a szövegeik.
  - Hű... Nem gondoltam volna, hogy egy franciától valaha ezt fogom hallani- nevettem fel.- Kicsi a világ!
  - Az biztos- biccentett ő is mosolyogva, majd valami francia bandáról kérdezett és mivel nem ismertem mutatott tőlük számokat, meg mesélt róluk.
    Mivel Disneyland elég távol volt  Párizstól, jó darabig utaztunk amit végigbeszéltük és egész jól összemelegedtünk közben. Giselle teljes neve Giselle Aiglentina Mailthot, velem egyidős, húga tíz éves és csak miatta jelentkezett a munkára, mivel a kislány találta a szórólapot és ragaszkodott ahhoz, hogy nővére jelentkezzen. Mivel az egyetem ahova jelentkezett nem nyerte el a tetszését tavaly kimaradt egy idő után, s a következő szemeszterre nem is jelentkezett így hagyta magát rábeszélni. Meglepett, hogy a zenei ízlésünk egyforma, nem néztem volna ki belőle, mivel olyan szendének néz ki, de kellemes csalódás volt.
  Ahogy közeledtünk a parkhoz érezni lehetett a feszültséget ami mindenki körül ott vibrált, de továbbra is jókedvű volt minden egyes személy. Amikor megállt a busz egy emberként pattantunk fel, nekem meg olyan érzésem lett, mintha visszakerültünk volna egy gimis osztálykirándulásra, ahol egyszerre akar mindenki leszállni.  Kisebb tülekedés után felnevettek az elöl állók és onnantól kezdve egyenletesen leszálltunk.
  A beton ontotta magából a meleget, a táskám húzta a vállam, majd miután megszereztem a bőröndöm arrébb álltam, hogy a többiek is odaférjenek. Giselle pár perc múlva ziláltan érkezett mellém maga után ráncigálva a sajátját.
  - Hallod... Ez rosszabb, mint egy osztálykirándulás megvadult másodikosokkal- pihegte én meg felnevettem.
  - Nekem is ilyesmi hasonlat jutott az eszembe a buszon- kuncogtam, majd átnyújtottam az ásványvizemet neki.
  - Jól van emberek, mindenkit üdvözlök itt!- harsant egy friss hang amihez ütemes tapsolás társult.
  Összeráncolt szemöldökkel pillantottam a hang felé. Egy fiatalos, harmincas nő állt a busz végében, szőke haja lófarokba volt fogva, térdnadrágot és fehér galléros felsőt viselt, rajta egy névjegykártyának kinéző cuccal, meg egy szandállal.
  - Meg jött a főnök- dünnyögtem félhangosan mire Giselle is odapillantott.
  Összetereltek mindenkit, a nő bemutatkozott ( Angeline), majd felszálltunk egy kisbuszra ami a szállásunkra vitt minket. Két jármű állt rendelkezésünkre, mi Giselle az elsők között ültünk le egymás mellé.
  Egy ötperces utazás után megpillantottuk a a park hotelját. Elbűvölten néztük miközben elgurultunk mellette, majd legnagyobb megdöbbenésünkre az épülethez tartozó parkolóba állt be a busz.
 Miután leszálltunk Angeline megállt legelöl és hangosan beszélni kezdett.
  - Szóval. Üdv itt, mostantól ez lesz az otthonuk mondhatni. Önök azon csoportot létesítik meg, akik a hotelbe lettek beosztva. A szobájuk is itt található meg, de a vendégektől elkülönítve, a konyha mögötti szárnyon az alsó emeleten. A szobákba már beosztottuk önöket, nálam van a papír, hogy ki hanyas szobát kapta. Kérek mindenkit, hogy várja meg a szobaszámát, majd utánam jöjjenek és megmutatom a helyüket- magyarázta majd felemelte egy lapot és sorolni kezdte a neveket.
  Miközben a nőt hallgattam akaratlanul is egy kiképző mester jutott eszembe mire elmosolyodtam. Giselle erősen koncentrálva figyelte, hogy mikor mondják a nevét, majd amikor elhangzott egymás után háromszor elmormolta magában hogy kétszáz-huszonhatos szoba. Amikor rám került a sor hunyorogva néztem a nőre, majd biccentettem. Háromszáz.
  - Legalább nem lesz nehéz megjegyeznem- suttogtam a mellettem álldogáló lánynak mire lebiggyesztette a száját.
  - A fenébe. Elég messze leszünk egymástól.
  - Hát ez van- rántottam meg a vállam, de azért kicsit én is sajnáltam, hogy ilyen messze leszek Giselletől.
  - Most, amikor odaérünk a szobáikhoz- folytatta tárgyilagos hangon Angeline-, Pakoljanak le nyugodtan, fedezzék fel a számukra kirendelt szárnyat. Holnap megérkeznek a külföldről felvett csoportok is, majd aznap kapnak eligazítást a munkájukhoz. Most pedig, kérem kövessenek!- indult el befele, mi meg a bőröndök csattogó kerekének a zajával kísérve követtük.
  Bár nem a főbejáraton vitt be minket, hanem egy oldalsó ajtón, amin a Dolgozók szó állt, mindenkinek leesett az álla. Az rendben van, hogy kívülről is elképesztően néz ki a rózsaszín-fehér színkombinációja meg a gyönyörű kiépítése, de belülről maga a csoda. Az ember azt hiszi, hogy épp most csöppent bele Hamupipőke báljába, és már várja, hogy mikor tűnnek fel a táncoló és nevetgélő nagyruhás lánykák a hercegekkel. Ébenfa borítású padlón keltünk át amit a plafonról lelógó kristálycsillár világított meg. A halványrózsaszín falakról ódivatú tükrök lógtak néhány képpel egyetemben. Rejtett hangfalakból halkan lágy muzsika szólt ami megnyugtatta az embert. Egy pillanatra feltűnt előttünk a főbejárat és az a körhelyiség, ahova a vendégek először belépnek. A recepciós pult ugyanolyan színű fából készült mint a parketta, fehér márvány volt a teteje s mögötte fényes csillogású, kontyolt hajú lány ült széles mosollyal az arcán miközben egy fiatal házaspárnak magyarázott.
  Elmentünk egy keskeny folyosón, de ez sem volt különb a kinti szobától. Amikor elhaladtunk egy zárt ajtó mögött edények csapkodásának a zaja, kiabálások, sürgölődések hangja s ételek illata szűrődött ki.
  - Itt található a konyha, a pincéreknek majd ide kell jönniük- szólt hátra Angeline majd tovább haladtunk míg ki nem értünk egy kisebb kör alakú helyiségbe. Fehér szőnyeg takarta a közepét, a fal körül fotelek, székek és asztalok álltak, volt egy lapos tévé és azzal szemben egy kanapé. Két ajtó nyílt innen, plusz egy folyosó.
  - Nos, ez lenne itt a nappalijuk, itt eltölthetik a szabad óráikat. Ezen az ajtón belül van az étkezőjük, itt pedig a szobalányok tudnak eljutni a felső emeleti szobákhoz, a folyosón pedig a szobáik helyezkednek el. Kettőszázzal kezdődik az ajtók számozása. A vacsora hat órára lesz feltálalva maguknak, addig is érezzék jól magukat- mosolyodott el Angeline, majd kisétált otthagyva minket.
  Megilletődve ácsorogtunk egy darabig, majd minden mindegy alapon mindenki egyszerre indult meg a szobáikhoz.
  A folyosó mindkét oldalán helyezkedtek el ajtók, bal oldalon a páratlan, jobb oldalon pedig a páros számozásúak. Magam után húzva a bőröndömet törtem az utat az emberek között, majd megálltam az utolsó ajtó előtt és  nagyon mérges voltam a vezetőkre, amiért ide osztottak be.
Mivel a mi csoportunkat húsz szobára lehetett volna beosztani, csodálkozva néztem körbe. Ezek szerint elég sok külföldi ember érkezik meg holnap, és úgy láttam, hogy nem csak én lettem egyedül beosztva egy szobába.
  Elszórakoztam egy kicsit a zárral mire rájöttem, hogy hogyan nyílik majd betolattam a bőröndömet ráncigálva. Amikor megfordultam egyszerűen ledöbbentem. Olyasmire vártam, hogy van két ágy szűkösen egymás mellé tolva, egy kis fürdő és kész. Ehelyett egy viszonylag széles, halvány mentazöld szoba fogadott. A két ágy a fal két oldalához volt tolva, amin virágmintás ágynemű volt, két fehér és tiszta szekrény, két szék plusz egy íróasztal ami velem szemben helyezkedett el az ágyak között felette egy ablakkal. Tőlem jobbra nyílt egy ajtó és amikor belestem láttam, hogy az a fürdő. Ez törtfehér csempékkel volt kirakva, egy zuhanyzó, egy vécé és egy mosdókagyló, felette egy két részre osztott tükrös szekrény. A kagylóra előre kikészített fehér törölköző lett rakva, de ezen kívül csak egy csúszásgátló szőnyeg volt lerakva amin virágminta volt.
  Pár percig még csodáltam a mostantól szobámmá vált helyiséget, majd nekiálltam, hogy kipakoljam a ruháimat.
  Miután végeztem úgy döntöttem, hogy kimegyek a nappaliba. Ahogy beértem láttam, hogy szinte mindenki itt tartózkodott és ámulva nézegettek körbe, majd a pillantásom megakadt Gisellen aki az egyik fiatal fiúval beszélgetett.
  - Sziasztok!- ültem le melléjük mire Giselle rögtön bemutatott Marcusnak, majd tovább ecsetelte az egyik történetét a fiúnak. Marcusnak egyébként szőke tüsi haja volt, szeplős orcája és zöld szeme. Kiderült később róla, hogy ő leginkább a pop zenéért van oda, szeret olvasni és egy kicsit kocka, az ő szavaival élve, de jó humorral megáldott kedves srác.
  A hat órai vacsorára átmentünk az ebédlőbe. Két hosszú asztal volt felállítva párhuzamosan egymással, fehér terítővel. Oldalt egy újabb asztal volt lerakva amin tányérok és evőeszközök voltak kipakolva, mellette úgy egy tucatnyi fémedény ami ételek illatát ontotta magából.
  - Úgy érzem magam, mintha én is vendég lennék- dünnyögtem Gisellenek miközben beálltunk a sorba.
  - Kíváncsi vagyok, milyen lehet a vendégek ellátása- nevetett fel, majd felkapott egy tányért villával meg késsel együtt.
  A tálakban két fajta hús, három féle köret, gyümölcs és mindenki számára egy doboznyi desszert várakozott. Mi gyorsan szedtünk egy adagot magunknak majd leültünk a legközelebbi helyre.
  Miután mindenki elhelyezkedett hirtelen kinyílt az oldalsó ajtó és egy csoport ember özönlött be rajta fáradtan, de mosolyogva.  Nekünk csak biccentettek üdvözlésképpen majd megszokott mozdulatokkal szedtek maguknak ételt és közénk vegyülve leültek. Mellénk egy őszes hajú férfi telepedett le és mosolyogva köszönt, majd megkérdezte, hogy mennyire tetszik itt nekünk, és mi ami a legjobban. Mi rávágtuk, hogy minden nagyon mire felnevetett, majd mesélni kezdett. Kiderült, hogy ő az egyik szakács a konyhába, és őket most váltotta le a  következő csoport akik a konyhára vannak beosztva. A vacsora végeztével a tálakat egy ablakhoz kellett vinni ahova ha beraktuk a tányért bizonyos mennyiség után egyszerűen eltűntek.
  - Nyugi, nem törnek el- nevetett fel újdonsült ismerősünk a Gisellelel közös döbbenetünk láttán.- Csak egy kis liftszerű szerkezet eljuttatja a konyhába ahol elmossák- mondta mosolyogva, majd berakta az ő tányérját, intett egyet és kiment az étkezőből.
  - Elég rendes ember remélem találkozunk még vele- tűnődött Giselle miközben mi is kiindultunk, én meg helyeslően bólogattam.
  Végül olyan tíz körül döntöttünk úgy, hogy elmegyünk lefeküdni. Giselle az ajtójánál elköszönt majd halkan benyitott, hogy fel ne keltse a már alvó szobatársát én meg a saját szobámba érve felkattintottam a lámpát. Miközben az ajtónak támaszkodtam ólmos fáradtság lett rajtam úrrá, így fogtam magam, előkotortam egy pizsamának való felsőt és melegítőt, lezuhanyoztam majd bedőltem az ágyba s szinte rögtön elnyomott az álom.
   Reggel mikor felkeltem első dolgom az volt, hogy megnéztem az időt. A telefonom kijelzője hat ötvenet mutatott,így nyugodtan mentem el felöltözni. Lezuhanyoztam, fogat mostam, felkaptam az ingemet meg a térdnadrágomat és kisimítottam a hajamat. Mivel zajokat hallottam a folyosóról gondoltam kinézek és kitártam az ajtót, hogy kiléphessek. Legnagyobb ijedtségemre valaki állt előtte és épp olyan riadt arcot vágott mint én. Minden bizonnyal épp az ajtót akarta kinyitni.
  Felocsúdtam a döbbenetből és végigmértem a lány. Szalmaszőke haj, saru, rövidnadrág fehér topp rajta ing megkötve, lábánál pink színű bőrönddel. Úgy tűnik megérkezett a szobatársam. És nem tudom, hogy örüljek-e neki vagy sem.

Kettő

 Idegesen meredtem a tükörbe és ráncigáltam a szoknyám alját. Rosszul éreztem magam a sötétkék ceruzaszoknyában, a fehér ingben és a csak ötcentis sarkú cipőmben.
  - Ez nem én vagyok- motyogtam mogorván mire anya a fejemre csapott gyengéden.
  - Ne morogj! Állásinterjúra mész, nem mehetsz el a kitaposott bakancsodban meg az egyik farmer rövidnadrágodba. Illik szépen felöltözni, akkor is, ha csak ideiglenes munka lesz pár hónapra- magyarázta miközben a keze alatt a hajamból lassan puha és mélypink konty állt össze.
  - Ez a haj is... Annyira utálom! Nem igaz, hogy ez az új fodrász ennyire tönkrevágta a színét! Én vöröset akartam nem pinket!- hisztiztem tovább mire anya bosszúsan felhorkantott.
  - Elég már! Elmész, egy órát vagy max kettőt csak kibírsz egy normális ruhában, szoknyával és ékszerekkel- azzal a kezembe nyomott egy kis gyöngyfülbevalót meg hozzátartozó nyakláncot. Kétkedve méregettem a kezemben tartott dolgokat, majd megvontam a vállamat, és egy "ennél már úgysem lehet rosszabb" mozdulattal felvettem azokat is.
  - Na, kész vagyok! Jó lesz?- jöttem ki a szobámból és megálltam a szüleim előtt.
  - Valami még hiányzik- hunyorgott anya majd intett, hogy forogjak körbe. Égnek emeltem a tekintetemet, de eleget tettem a kérésének miközben azon gondolkoztam, hogy vajon anya mennyire élvezi ezt a felöltöztetem a gyerekemet dolgot. És az a legjobb az egészben, hogy már húsz múltam.
  - Meg van!- kiáltott fel vidáman mire fáradtan ránéztem.- Smink!
  - Ó ne!- nyögtem fel gyászos hangon, de rá se hederített megfogta a karomat  és elhúzott a fürdő felé. Még vetettem egy grimaszt apa felé aki áruló módjára nem állt mellém, hanem jókedvűen hagyta, hogy anya kiélje magát rajtam.
  - Hányra is kell menned?- kérdezte a kínzóm miközben intett, hogy csukjam be a szemem. Ó ne, én ezt nem akarom!
  - Kettőtől kezdik el behívni az embereket, de én már szeretnék már háromnegyedre ott lenni, hogy el tudjak igazodni.
  - És ha hazajöttél megünnepeljük jó?- lelkesedett anya én meg szívesen megforgattam volna a szemeimet, de mivel le volt csukva a szemhéjam csak magamban füstölögtem.
  Ő jobban várta az állásinterjút mint én mióta visszajött az igazoló e-mail, miszerint elmehetek a június negyedikei felvételre.
  - Vagy- tervezett tovább anya.- Úgyis jövőhéten lesz a szülinapod, miért ne ünnepeljük meg most?- lelkesedett fel, de le kellet törnöm. Ezt az ötletet még csírájában el kellet fojtani.
  - Nem, nem nem anya, köszi, de nem kell. Még nem is biztos, hogy fel fognak venni
  - Jó, de na- mondta majd éreztem, hogy elveszi a szemceruzát a szemhéjamról és kinyitottam a szemem. Az első dolog amit megpillantottam anya kissé megsértődött arcát. Mosolyogva megöleltem és nyomtam egy puszit az arcára.
  - De na, majd jövőhéten azt csinálsz velem a szülinapomon amit csak akarsz jó?- ajánlottam fel békülési szándékként az ötletem, de már előre rettegtem tőle. Anya csak kedvesen elmosolyodott és megsimította az arcom.
  - Ezért vagy te az én kedvenc kislányom! Hogy ilyen kedves vagy.
  - Még szép, jó is lenne, ha kiderülne van egy eltitkolt testvérem- vicceltem mire anya felnevetett. Mosolyogva néztem én is a tükörbe de megdöbbentem egy kicsit.
  - Azta' anya, nem is tudtam, hogy te ilyen jól értesz ehhez!- emeltem fel a kezem és végigsimítottam az ajkam alsó felén ami halványpirosan tündökölt a lebarnult arcomon.
   A szememet kihúzta vékonyan a szoknyám színéhez passzoló szemcerkával, de olyan módon, hogy hatalmasra kerekedtek a szemeim tőle és barna tekintetem csak úgy sugárzott az ártatlanságtól.- Milyen jó kislányt varázsoltál a te vadóc lánykádból- öleltem magamhoz köszönetképpen majd megnéztem az időt.
  - Csak ez a jó kislány ha nem indul el most akkor le fogja késni a buszt.- mondtam mire anya kapkodva elengedett.
  - Az kéne még! De ha szeretnéd, apád ki visz téged- ajánlotta fel apa nevében is mire felnevettem.
  - Anya nem kell, van bérletem simán odajutok a busszal is, meg nem hiszem, hogy apának van kedve engem furikáznia.
  - Hát jó, ahogy gondolod- vont vállat majd kimentünk.
  Apa elterpeszkedve ült a kanapén és a csatornák között válogatott.
  - Annyi éve itt lakunk és még mindig nem szoktam meg, hogy nincs magyar adó- panaszkodott én meg mosolyogva lehajoltam és nyomtam egy puszit az arcára.
  - Ez azért lehet, mivel mióta ide költöztünk öt éve te azóta ha tízszer néztél tévét.
  - Ejnye!- nézett fel rám mosolyogva.- Nem szóljuk le az öregebbet!
  - Ó már, hol vagy te olyan öreg!- csaptam egy kicsit a vállára.- De ez esetben! A fiatal elmegy állásinterjúra!- kaptam fel a kistáskámat a kanapé mellett álló asztalkáról és megnéztem minden meg van-e benne. Pénztárca, napszemüveg, zsepi, pénz, iratok, zenelejátszó, rúzs, rágó... Rúzs?!
  - Anya!- kaptam ki a kozmetikai szert.- Nekem ez nem kell! Elég ami rajtam van- értetlenkedtem mire anya csak megrázta a fejét.
  - Egy nő sosem megy el sehova rúzs nélkül! Tedd csak vissza, vagy legalább egy szájfényt vigyél magaddal- nézett rám mire bosszúsan visszadugtam a kis rudat a táskám mélyére.
  - Úgysem fogom használni- dohogtam halkan, de ráhagytam. Végül is, elfér az a kis tárgy kis helyen is.
  - Na jó, ha nem indulsz el most tényleg le fogod késni a buszt!- terelt anya az ajtó felé.
  - Jól van! Sziasztok!- köszöntem el és kiléptem a házból.
  Mellbe vágott a fullasztó hőség ami gyilkosnak bizonyult a házunk kellemes hűvössége után. Hunyorogtam egy sort a vakító nap miatt, majd eszembe jutott a napszemüveg, és miután felvettem elindultam.
  A buszon, szombat lévén, nem volt üres hely, meg levegő sem. Próbáltam úgy helyezkedni, hogy egy nyitott ablakon beáramló levegő elérjen engem, de nem igazán sikerült.
  Kissé zilált állapotban szálltam le az ötödik megállónál, de nem volt időm kifújni az utazást sietnem kellet, hogy odaérjek időbe az interjúra.
  Gyorsan kapkodtam a lábaim, a cipősarkam hangosan kopogott, az emberek mosolyogva fordultak utánam ami bátorsággal töltött fel. Csak nem nézhetek ki olyan szörnyen!
  Öt perc séta múlva megálltam egy üvegajtós irodaház előtt. Megnéztem a kiírt nevet és elkönyveltem magamban, hogy jó helyen járok.
  Kihúztam magam, barátságos mosolyt varázsoltam az arcomra és magabiztosan belöktem az ajtót. Amikor besétáltam a cipőm elsüllyedt egy vastag szőnyegben amitől elvesztettem egy kicsit az egyensúlyomat. Meginogtam, de sikerült elkapnom a visszacsukódó ajtószárnyat így nem estem egy nagyot.
  Miután ismét magabiztosan álltam a lábaimon elindultam a recepció felé. A pult mögött ülő hölgy érdeklődve nézte végig a bénázásomat, de közeledésemre melegen rám mosolygott.
  - Segíthetek valamiben?
  - Igen!- válaszoltam, majd kihúztam magam.- Az állásinterjúra jöttem.
  - A Disneyland-i nyár-asra?- kattogott össze vissza az előtte heverő laptopon.
  - Igen- válaszoltam kissé bizonytalanul, mire feltett nekem egy csomó kérdést.
   - Remek, tessék itt a névjegyes kitűzője- nyújtott át egy felcsíptethető lapocskát rajta a nevemmel miután abbamaradt a kérdésáradat.
  Zs. Szabo.
  Mosolyogva elvettem és megköszöntem. Miután elmagyarázta, hogy merre kell mennem, hogy megtaláljam a szobát még megkérdeztem, hogy hol a mosdó. Szerencsémre ugyanazon a folyosón volt mint az interjús terem így nem tévedtem el.
  Csendes volt az egész épület, de ahogy haladtam a végcélom felé egyre biztosabbá váltam abban, hogy nem én vagyok itt az egyedüli résztvevő. Halk duruzsolás hangzott a kanyar mögül és amikor kiléptem a takarásból egy kissé megütközve néztem végig.
  Két sor szék volt kirakva végig a folyosó mentén, csak az ajtóknál szakadt meg a sor. Egytől egyig ültek mindegyiken,  pedig, hadd ne mondjam, elég hosszú folyosó volt. Ahogy végigsepert a pillantásom kiszáradt a szám az idegességtől.
  Különböző korú asszonyok és férfiak ültek vegyesen a fiatalokkal egyetemben. Magamhoz térve a tömeg látta sokkból erőltetett vigyorra húztam a számat és megcéloztam a hölgyeknek fenntartott mosdót.
  Mikor beléptem elégedetten nyugtáztam, hogy egyedül vagyok majd amikor a tükörbe néztem grimaszoltam egyet. Anya tökéletes kontya szét jött kissé, tincsek lógtak ki belőle. Megpróbáltam helyrehozni de nem igazán sikerült így abba hagytam a szerencsétlenkedést és néhány hullámcsattal oldalra rögzítettem őket.
  Miután végeztem a hajammal megnyitottam a csapot és hideg vízsugár alá tartottam a csuklómat. Élveztem, ahogy valamennyire felfrissülök majd elzártam a vizet és megtörölköztem. Még utoljára belenéztem a tükörbe, megigazítottam a szoknyám és kimentem a folyosóra.
  Épphogy csak kiléptem a mosdóból amikor kinyílt a velem szemben levő ajtó és egy harmincas, szőke hajú, csinos hölgy lépett ki rajta kezében csíptethető mappával. Megigazította a vékony keretes szemüvegét és jó hangosan elmondott egy nevet mire a balomon ülő nő felpattant és bement a titkárnő után. Kihasználtam az alkalmat és gyorsan leültem a megüresedő helyre majd körbenéztem.
  Szinte mindenki kedélyesen beszélgetett a mellette ülővel, de észre lehetett venni a személyeken az izgatottság jelét. A majdnem előttem ülő lány keze folyamatosan dobolt a térdén és ideges mosollyal hallgatta a vele egykorú beszélgetőpartnerét. Egy idősebb nő folyamatosan a szoknyájának a szélével babrált és ide-oda cikázott a tekintete, felmérve a a többi jelentkezőt. A két székkel odébb ülő szőke fiú folyamatosan beletúrt a hajába remegő kezekkel és izzadság csillant meg minden egyes mozdulatára a homlokán. Még nézelődtem egy darabig amikor hirtelen fura hangot hallottam meg és kérdőn oldalra kaptam a fejem, majd felhúzott szemöldökkel mértem végig a mellettem helyet foglaló férfin.
  Idősödő negyvenesnek nézett ki, jól szabott sötétszürke öltönyt viselt és ritkuló haját szépen hátrafésülte. Az egész kinézete azt sugározta, hogy ő egy főnyeremény, csak az tett ellen, hogy elaludt. Nyitott szájjal, mire nemsokára elkezdett horkolni s én erre figyeltem fel.
  Ahogy kezdett hangosabbá válni egyre többen pillantgattak felénk vidám vigyorral a fejükön míg az enyém vörösen lángolt. Mikor már nagyon zavaró volt úgy döntöttem közbelépek.
  - Uram!- ráztam meg finoman a vállát, majd amikor nem reagált erőteljesebben próbálkoztam.
  - Mi? Mi van?- riadt fel békés álmából és ijedten körbetekintet. Lassan felfogta, hogy hol van és hirtelen felém fordult.- Horkoltam?- kérdezte halk és szégyenlős hangon mire elmosolyodtam.
  - Egy kissé. De ne aggódjon, ezért keltettem fel- feleltem mire megkönnyebülten felsóhajtott.
  - Köszönöm szépen, nem szerettem volna nevetség tárgya lenni. Egyébként Luc Monteminynak hívnak- mutatkozott be majd kezet nyújtott.
  Megráztam a karját és én is elmondtam a nevem minek hallatán összeráncolta a homlokát.
  - Nincs valami szokványos neve.
  - Higyje el, ez az én hazámban az- mosolyogtam rá.
  - Miért, mely országból származik?
  - Magyarországon születtem, de már lassan hat éve itt élünk a családommal.
  - Ó, akkor ez megmagyarázza az érdekes akcentusát!- derült fel az arca, de én megütközve néztem rá.
  - Van akcentusom? Érdekes, soha senki nem mondta még ezt nekem- mondtam mire Luc rögtön visszakozni kezdett.
  - Csak egy nagyon halvány, de tudja, én sokáig nyelvszakértőnek tanultam így volt időm megtanulnom azt, hogy milyen különbségek vannak a nyelvek és az akcentusok között- magyarázta, majd megmutatta, hogy miről beszélt.
  A végén azzal szórakoztunk, hogy a beszélgető emberekről próbáltuk megállapítani, hogy kinek milyen akcentusa van. Meglepett, hogy ilyen hamar jó társaságra akadtam de örültem neki, mivel nem vagyok valami barátkozós típus. Beszélgetésünknek a szőke titkárnő vetett véget amikor egy óra múlva Lucot szólította. Sok szerencsét kívántunk egymásnak, majd mosolyogva figyeltem ahogy becsukódik mögötte az ajtó.
  Mivel ábécé sorrendben haladt az interjú az emberek számából arra jutottam, hogy körülbelül még egy órát itt fogok ülni és ha szerencsém lesz elérem a négy óra tizenötös buszt.
  Míg a soromra vártam több mindenkivel is beszélgettem, mert a mellettem levő széken folyamatosan más ült, így nem unatkoztam.
  Mikor az én nevem következett már nem sokan maradtunk, csak tíz-tizenöt fő lehetett. Izgatottan felpattantam a helyemről és az ajtó felé siettem. Amikor beléptem éreztem, hogy követ a titkárnő de nem törődtem vele, hanem gyorsan körülnéztem.
  Egyszerű szoba néhány cserepes virággal, egy hosszú asztal amely mögött két férfi meg középen egy nő ült, előttük pedig egy üres szék ami csak rám várt. Illedelmesen leültem és a szemben levőkre mosolyogtam akiknek már eléggé nyúzott volt az arcuk. A jobboldali férfin fekete zakó volt fehér inggel és sötétzöld nyakkendővel, míg a fiatalabbnak kinézőn csak egy fehér ing volt.
  - Maga Zsófia Szabó?- szólalt meg a nő elsőnek így rögtön levágtam, hogy ki fogja levezetni z egészet. Félhosszú, egyenes szőke haja csak le volt engedve és fáradt szemekkel találtam magam szemben.
  - Igen- válaszoltam gyorsan a kérdésre mire dünnyögött valamit és lefirkantott pár szót az előtte heverő lapra.
  - Akkor kezdjük a legegyszerűbbel. Ön azt írta, hogy három nyelven beszél, franciául, angolul és magyarul- sorolta mire bólintottam.- Remek. Ha jól látom, van tapasztalata felszolgálás terén.
  - Igen, egy évig pincérnő voltam egy kávéházban- helyeseltem mire bólogatott és ismét irkált valamit.
  - De viszont elég fiatal még. Mondja csak, miért szeretne nálunk dolgozni?- szegezte nekem a kérdést mire meghökkentem egy pillanatra. Tényleg, miért is?
  - Hát- kezdtem el keresni a megfelelő szavakat.- Úgy érzem, hogy helyt tudnék állni egy ilyen munkában és további tapasztalatokat tudnék szerezni a felszolgálás terén is- vágtam ki magam, majd vártam a következő kérdést.
  - És ha azt mondanám- kezdte a nő mire összeszorult a gyomrom-, hogy nem felszolgálónak osztanánk be magát, hanem a parkba bódéárusnak, esetleg bolti eladónak, elvállalnál?
  - Persze!- mondtam habozás nélkül.
  - Miért?
  - Mert szeretem ezt a világot! Mindig is megnéztem minden egyes Disney mesét, mindegyiknek tudom a történetét- mondtam ki az igazságot majd elvörösödtem. Sikeresen lejárattam magam. Hány huszonéves vallja be azt, hogy a mai napig néz mesét? Egy se! Erre jövök én, és több mint valószínű, hogy mindent tönkre vágtam.
  Zavartan néztem a halványan mosolygó nőre és elcsendesültem.
  - Nos, köszönjük szépen Szabó kisasszony, levélben értesítjük majd két hét múlva a felvételről- pakolta össze a lapokat az asztalán én meg zavartan felálltam, elmotyogtam egy köszönésfélét és kibotorkáltam a szobából.
  Mikor már az épület előtt álltam mélyen beszívtam a fülledt levegőt, hogy megnyugodhassak. Már épp indultam amikor eszembe jutott, hogy egyes emberek fél órát minimum benn ültek, engem meg tíz perc után elküldtek. Még ezen gondolkodtam amikor meghallottam, hogy csörög a telefonom. Kikotortam a táska legaljáról és felvettem.
  - Szia anya- szóltam bele nyomott hangon.
  - Na mi volt? Hogy sikerült? Felvettek? Vagy még nem mondtak semmit?- árasztott el rögtön mire nevetve megráztam a fejem.
  - Anya, nyugi!- próbáltam csillapítani amikor megláttam a megállóba beálló buszt.- Figyelj, tíz perc és otthon leszek!- ragtan le köszönés és válasz nélkül a telefont, majd rohanni kezdtem, hogy elérjem a járművet.
  Hazazötykölődtem és fáradtan leszálltam majd elsétáltam a házunkig ahol szerintem anya lesben állt az ablakban, mivel épphogy csak  benyitottam a kapun kivágta az ajtaját és lerohanva magához szorított.
  - Gyere, Zsófi, rendeltünk apáddal pizzát!- húzott be a házba ahonnét tényleg az említett étel illata csapott meg.
  - De hát ti nem is szeretitek- vágtam értetlen arcot de hagytam, hogy anya lenyomjon egy székre és elém tegyen tányéron egy szeletett.- Úú, ananászos!- csillant fel a szemem és csak most döbbentem rá, hogy valójában milyen éhes is vagyok.
  Anyáék körém ültek és mosolyogva figyelték ahogy benyomom a kaját, majd amikor már a másodikért nyúltam újra rákérdeztek, hogy mi volt. Miközben meséltem éreztem, hogy kezd elmenni az étvágyam, így a maradék fél pizzát ott hagytam, majd a beszélgetés végén felmentem a szobámba ahol végigdőltem az ágyon. Feküdtem és meredtem magam elé és magam sem tudom mikor nyomott el az álom csak azt, hogy amikor felkeltem az órám nyolc órát mutatott, az ablakom szerint reggel volt és be voltam takarva.

  Alig bírtam kivárni a két hetet, folyton anya körül mászkáltam, nem tudtam mit kezdeni magammal. A második hét minden egyes napján rohantam a postaládához megnézni, hogy jött-e a számomra levél de minduntalan csalódottan és egy két apáéknak szóló csekkel jöttem vissza.
  Szombaton szokásomtól eltérően nem nyolckor hanem tízkor keltem fel. Félkómásan, pizsamának használt felső+rövidgatya kombóban ültem a konyhában és a szokásos tejeskávém helyett tiszta koffeint ittam sok cukorral. Unottan meredtem magam elé észre sem véve az asztal közepére kirakott borítékot.
  - Jó reggelt!- köszönt anya amikor meglátott a konyhában. Földes volt a farmerjának a térde, így gondolom a kertből jöhetett. Engedett magának egy pohár vizet és gyors kortyokban eltüntette.- Nagyon meleg van kint- mondta majd leült mellém és elém tolta a borítékot.
  - Mi az? Úgyis nektek jött- kérdeztem értetlenül mire anya csak mosolyogva megrázta a fejét.
  - Ez nem. De gyorsan nyisd ki, engem is érdekel, hogy mi van benne.
  - Mi?- kerekedtek el a szemeim és felkaptam a levelet.
  Az én nevemre volt címezve, Disney logóval és pecséttel. Óvatosan feltéptem a tetejét és kihúztam a benne levő négy lapot. anya türelmetlen tekintetét az arcomon érezve kezdtem neki az olvasásnak és minden egyes mondatnál egyre jobban elsápadtam.
  - Mi van? Mit írnak?- kérdezgetett folyton de én nem válaszoltam csak lehunytam a szemem mire konkrétan kitépte a kezemből a lapokat és ő maga is elolvasta, majd a végénél felsikított.
  - Úr isten! Felvettek? Felvettek!- kezdett el önkívületlenül visongani mire én is elvigyorodtam.
  - Vártam már, hogy mikor szeded el tőlem. Vicces volt az arcod- röhögtem fel mire boldogan rácsapott a vállamra.
  - Csak hogy tudd, nem volt szép dolog tőled! Halálra izgultam magam- szidott meg de aztán magához vont és megölelt összegyűrve a leveleket a hátamon.- El sem hiszem- szipogott majd tovább olvasta az összegyűrt lapokat.- Azt láttad, hogy egy hét múlva kezdesz?- nézett rám kérdőn mire biccentettem
  - Mondom, hogy én már elolvastam az egészet.
  - Rendben. De ez esetben- villantotta meg a mosolyát.- Ideje új ruhákat venni neked! Na gyerünk, gyorsan öltözz át és mehetünk vásárolni!- hessegetett fel a szobámba.
  Amikor felértem kiráncigáltam a rumlis szekrényemből egy sortot meg egy toppot majd bevágtam az összeposzterezett ajtaját. Gyorsan átöltöztem, megmosakodtam és indultam lefele amikor megálltam a tükör előtt. Egy boldog és sugárzó lány nézett vissza rám a szokásos unott helyett.
  - Zsófi, gyere már!- kiabált fel anya türelmetlenül.
  - Megyek!- siettem ki a szobámból majd becsuktam az ajtómat.

Egy

Első réész :33 Remélem tetszeni fog, pipálni komizni ér :D

  Átgördültem a hátamra, a fejemet lelógattam az ágyam széléről és úgy néztem a laptopom képernyőjét.
 Már két hét telt el a szórólap megtalálása óta, rá pár napra elküldtem a megadott e-mail címre az önéletrajzomat de még mindig semmit nem reagáltak. Még annyit sem, hogy "köszi, de nem kellesz!".
   Semmit!
  Sóhajtva tornáztam fel magamat ülőhelyzetbe s szembe kerültem az egyik teleposzterezett falammal.
  Anya nem szeretett bejárni a szobámba mert, az ő szavajárásával, azok az "ijesztő" alakok mindig őt nézik. Én meg nekiállok magyarázni, hogy ez nem igaz, meg ha őt is bámulnák nem lenne semmi baj mert a rockerek jó emberek. Az ilyen mondataim után kétes pillantással tekint rám, mintha nem lenne biztos, hogy tényleg húsz körüliként viselkedem-e, de általában rám hagyja és kimegy a szobámból.
  Egyébként meg csak maguknak köszönhetik, hogy nincs egy üres centiméter a szobám falain.
  Amikor apa bejelentette, hogy ideköltözünk nem igazán lelkesedtem az ötletért. Főleg amikor kiderült, hogy egy olyan házba költöztünk ahonnét egy kislánnyal élő háromfős család költözött ki. Ergo két hálószoba van, abból az egyik "felnőttes", ami úgyis anyáéké lesz, a másik pedig egy cuki, rózsaszín, kislányok álma. Lázadó koromhoz hűen kellően elfogott a rosszullét új "birodalmam" láttán, de néhány nap alatt orvosoltam eme problémámat. Már akkor jelentős nagyságú posztergyűjteményem volt, és konkrétan kitapétáztam a falakat.
  Anya csak egy kicsit kapott sokkot amikor először belépett a javított kiadású szobámba. Az elején megpróbálta leszedetni velem, de nem voltam rá hajlandó. Akkor ő esett neki, de rájött, hogy nem lesz jó. Ugyanis én okosan gyurma ragasztóval kezdtem felrakni, s amikor elfogyott felcelluxoztam a többit.
  A ragacs foltot hagyott a falon, a cellux pedig felszedte egy kicsit a festéket, így anya lemondott a visszaalakításról. A gyűjtemény azóta több poszterrel bővült, s most már egyáltalán nem látszik az eredeti szín.

  Kissé csalódottan tápászkodtam fel az ágyamról, kikapcsoltam az eddig halkan duruzsoló zeneszámot és kimentem a konyhába.
  - Én ezt nem értem- panaszkodtam a helyiségben ülő szüleimnek miközben öntöttem magamnak egy bögre forró teát.
  Felültem a konyhapultra és onnan néztem rájuk de értetlenül tekintettek vissza.
  - Mit? - kérdezte meg apa én meg csak erre vártam és belelendültem a bajom elmagyarázásába.
  - Hát, hogy minek szórólapoznak, ha egy köszt se tudnak visszadobni a jelentkezőnek! Két hete csak várok, és semmi visszajelzés nincs tőlük!- háborogtam, mire anyáék fájdalmasan összenéztek a szokásos monológomra.
  - Nézd, Zsófi!- kezdte anya, de bosszúsan lelegyintettem.
  - Tudom, tudom... Ne is mond tovább- fojtottam bele a szót és kihörpintettem a tea maradékát.- Elmegyek Charlotteval vásárolni, aztán este felhívom a Disneyseket- ugrottam le a pultról és nyomtam egy egy puszit a szüleim arcára.
  Felkaptam a bakancsom, a táskám és benéztem a tükörbe. Bosszankodva láttam, hogy kezd lenőni a hajam, el kell látogatnom a fodrászhoz is. Gyorsan felfogtam a fejem tetejébe egy kontyszerűségbe a hajgumi segítségével és végig néztem magamon. Fehér top, farmer rövid gatya meg egy két karkötő. Mint mindig.
  - Elmentem!- kiáltottam a konyha felé, majd meg sem várva a választ kilibbentem a bejárati ajtón miközben feltettem a pilóta fazonú napszemüvegemet. Mélyen beszívtam a száraz, meleg, nyár végi illatú levegőt, rántottam egyet a táskám fülén és elindultam a legközelebbi buszmegálló felé.
  Öt körül értem haza egy újabb felsővel és fülbevalóval, míg Charlotte szinte felvásárolta az összes butik tartalmát. Anyáéknak megmutattam a szerzeményeimet, elmeséltem, hogy mit láttunk, mit ettünk, meg úgy mindent ami ma történt velünk, majd vacsora után felmentem a szobámba.
  A naptáramba beírtam a következő heti fodrászidőpontomat majd felkaptam a mobilomat és tárcsáztam a szórólapon megadott számot. A szám szélét harapdálva hallgattam ahogy kicsöng és fohászkodtam, hogy felvegyék.
  - Disney Játékpark és Hotel információsa, üdvözlöm! Miben segíthetek?- darálta egy unott női hang a vonalban először angolul majd franciául.
  - Jó napot!- szólaltam meg angol nyelven, mivel úgy hallottam, hogy ez az anyanyelve a hölgynek.- Afelől szeretnék érdeklődni, hogy találtam egy szórólapot arról, hogy vesznek fel új dolgozókat. Én már két hete elküldtem az önéletrajzomat, de semmi visszajelzést nem kaptam.
  - Értem. Nos, az a helyzet áll fenn ez esetben, hogy azt a nyár elején nyomtattuk és osztottuk szét, mivel a nyári forgalom sokkal nagyobb mint az év többi része. Szóval a szórólap csak a nyárra volt hivatalos, és csak erre a három hónapra ad munkát.
  - Akkor- elemeztem a hallottakat-, az állásajánlat már semmisnek mondható?
  - Pontosan! De javaslom, hogy tegye el a lapot, jövőre újra fogjuk hirdetni a helyeket.
  - Értem. Köszönöm, a tájékoztatást.
  - Viszlát!- köszönt el, majd meg se várva, hogy reagáljak rá, megszakította a vonalat.
  Keserű szájízzel tettem le a mobilomat és hátravetettem magam az ágyon. Bámultam a plafonom fehér színét és nem gondoltam semmire. Teljesen elvesztettem az időérzékemet az önsajnálatom közben. A mobilom rezgésére tértem magamhoz. Értetlenül kaptam fel de láttam, hogy csak egy SMS-em jött. Bosszankodva dobtam magam mellé, majd feltápászkodtam és lementem a konyhába.
  Épp a hűtőben voltam, hogy találjak valami kaját magamnak amikor meghallottam, hogy valaki lejön a lépcsőn. Mivel sötét volt az egész házban ( már rég besötétedett kint) és csend, meg elég sok horrort láttam már életemben így eléggé megijedtem a lépcső döngésére. Felkaptam a fejem, de vissza is csapódott amikor bevertem az egyik polcba. Sziszegve léptem el a hűtő közeléből és könnyezve fogtam a beütött részt ami eléggé lüktetett.
  - Zsófi!- szólalt meg mögöttem egy hang mire felsikkantottam és ugrottam egyet.
  - Jézusom, apa!- sóhajtottam fel és lehunyva a szemem próbáltam lehiggadni.- Nagyon megijesztettél.
  - Látom- mért végig mosolyogva, majd feljebb tolta a szemüvegét az orrán.- És mégis mit akartál a hűtőben?- kérdezte vidáman miközben kikerült és felkapcsolta a villanyt.
  - Éhes vagyok- vonogattam a vállam, majd felcsillant a szemem amikor apa kihúzott egy tábla dugi csokit.- Ezt mikor találtad meg?- kérdeztem vigyorogva de suttogásig lehalkítva a hangom, hogy anya ne vegye észre, hogy az előlünk eldugott csokival teli levő zugot megtaláltuk.
  - Két napja- vont vállat miközben felbontotta a csomagolást.- Kérsz?- nyújtotta felém a feltört részt, mire, természetesen, kikaptam a keze közül a sort.
  Csöndben eszegettünk egy darabig majd kiböktem azt, ami a szívemet nyomta.
  - Apa...
  - Hm?
  - Felhívtam a Disneyt- mondtam csöndesen mire felcsillanó szemmel fordult felém.
  - És?
  - Visszautasítottak.
  - Hogy mi?- kerekedtek el a szemei.- Miért?
  - Azt mondta a hölgy a telefonban, hogy csak nyáron vannak ilyen amatőr emberek felvétele a nagy embertömeg miatt, de próbáljam meg jövőre.
  - Jaj, Zsófi!- simított végig a karomon apa vigasztalóan.- Biztos vagyok abban, hogy szerencséd lesz jövőre.
  - Ja biztos- mondtam keserűen és leraktam a kezemben forgatott csokikockát ami már megolvadt kissé.
  - Mindegy. Jó éjt, apa!- nyomtam egy puszit az arcára és felmentem lefeküdni.

  A nyár végén elbúcsúztam a kollégiumba költöző lányoktól és szomorúan néztem az őket elvivő autók után. Végérvényesen is elhagyatottnak éreztem magam. Még aznap sikerült lefixálnom a Simon's Cafféban, hogy ott maradjak dolgozni, mivel a főnököm meg volt elégedve a felszolgálási módommal.
  Végigdolgoztam az egész egyedül töltött napjaimat kivéve a hétvégéket. Olyankor anyáékkal mentem el minden fele, vagy csak a múlt jó részein merengtünk. Egyszer azzal leptek meg, hogy két hétre hazautaztunk karácsonyra Magyarországra az ott élő nagyszüleimhez. Egy hetet a pesti nagyszüleimnél töltöttünk el akik anya szülei voltak, majd a másik hetet a debreceni nagyanyáméknál.
 Boldog hetek voltak azok és örömmel töltött el a rég látott barátaimmal való találkozás, hiába érződött, hogy lazultak a kötelékek köztünk. Amikor visszajöttünk Franciaországba minden ugyanúgy folytatódott mint előtte.

- Zsófi!- kiáltott ki a főnököm az irodájából. Az itt eltöltött hónapok alatt megszokta a szokatlan nevemet, és már egyszerűen ejtette ki angol anyanyelven.
 Mosolyogva leraktam az italt az egyik vendégnek majd megfordultam és elindultam Simon felé.
 - Igen?- csuktam be az ajtót magam mögött.
 - Itt a csekked a májusi fizetésedről. Akkor, ha jól értelmeztem azt, amit a munkád elején mondtál, most egy kis időre szeretnéd felfüggeszteni az itt dolgozásodat- nézett rám komoly tekintettel kezében a fizetésemről tanúskodó kis papírral.
 - Igen- bólintottam, és magamban fohászkodtam, hogy ha nem vesznek fel a Disneyhez visszavegyen.
  - Nos... Remélem sikerülni fog a terved- mosolygott rá barátságosan, majd átnyújtotta a csekket.
  - Köszönöm!- vettem el  megkönnyebbülve és örömmel, majd elindultam átöltözni az utcai ruhámba.
  Mikor kiléptem a dolgozók ajtaján automatikusan a zsebembe nyúltam és kihúztam az összehajtogatott lapot. A Disney új szórólapja volt az, két napja találtam meg egy újságosnál.
Megnéztem a telefonszámot, és újult erővel indultam haza, hogy felhívjam őket. Újra. Majdnem egy évre az első telefonomhoz képest.