Egy

Első réész :33 Remélem tetszeni fog, pipálni komizni ér :D

  Átgördültem a hátamra, a fejemet lelógattam az ágyam széléről és úgy néztem a laptopom képernyőjét.
 Már két hét telt el a szórólap megtalálása óta, rá pár napra elküldtem a megadott e-mail címre az önéletrajzomat de még mindig semmit nem reagáltak. Még annyit sem, hogy "köszi, de nem kellesz!".
   Semmit!
  Sóhajtva tornáztam fel magamat ülőhelyzetbe s szembe kerültem az egyik teleposzterezett falammal.
  Anya nem szeretett bejárni a szobámba mert, az ő szavajárásával, azok az "ijesztő" alakok mindig őt nézik. Én meg nekiállok magyarázni, hogy ez nem igaz, meg ha őt is bámulnák nem lenne semmi baj mert a rockerek jó emberek. Az ilyen mondataim után kétes pillantással tekint rám, mintha nem lenne biztos, hogy tényleg húsz körüliként viselkedem-e, de általában rám hagyja és kimegy a szobámból.
  Egyébként meg csak maguknak köszönhetik, hogy nincs egy üres centiméter a szobám falain.
  Amikor apa bejelentette, hogy ideköltözünk nem igazán lelkesedtem az ötletért. Főleg amikor kiderült, hogy egy olyan házba költöztünk ahonnét egy kislánnyal élő háromfős család költözött ki. Ergo két hálószoba van, abból az egyik "felnőttes", ami úgyis anyáéké lesz, a másik pedig egy cuki, rózsaszín, kislányok álma. Lázadó koromhoz hűen kellően elfogott a rosszullét új "birodalmam" láttán, de néhány nap alatt orvosoltam eme problémámat. Már akkor jelentős nagyságú posztergyűjteményem volt, és konkrétan kitapétáztam a falakat.
  Anya csak egy kicsit kapott sokkot amikor először belépett a javított kiadású szobámba. Az elején megpróbálta leszedetni velem, de nem voltam rá hajlandó. Akkor ő esett neki, de rájött, hogy nem lesz jó. Ugyanis én okosan gyurma ragasztóval kezdtem felrakni, s amikor elfogyott felcelluxoztam a többit.
  A ragacs foltot hagyott a falon, a cellux pedig felszedte egy kicsit a festéket, így anya lemondott a visszaalakításról. A gyűjtemény azóta több poszterrel bővült, s most már egyáltalán nem látszik az eredeti szín.

  Kissé csalódottan tápászkodtam fel az ágyamról, kikapcsoltam az eddig halkan duruzsoló zeneszámot és kimentem a konyhába.
  - Én ezt nem értem- panaszkodtam a helyiségben ülő szüleimnek miközben öntöttem magamnak egy bögre forró teát.
  Felültem a konyhapultra és onnan néztem rájuk de értetlenül tekintettek vissza.
  - Mit? - kérdezte meg apa én meg csak erre vártam és belelendültem a bajom elmagyarázásába.
  - Hát, hogy minek szórólapoznak, ha egy köszt se tudnak visszadobni a jelentkezőnek! Két hete csak várok, és semmi visszajelzés nincs tőlük!- háborogtam, mire anyáék fájdalmasan összenéztek a szokásos monológomra.
  - Nézd, Zsófi!- kezdte anya, de bosszúsan lelegyintettem.
  - Tudom, tudom... Ne is mond tovább- fojtottam bele a szót és kihörpintettem a tea maradékát.- Elmegyek Charlotteval vásárolni, aztán este felhívom a Disneyseket- ugrottam le a pultról és nyomtam egy egy puszit a szüleim arcára.
  Felkaptam a bakancsom, a táskám és benéztem a tükörbe. Bosszankodva láttam, hogy kezd lenőni a hajam, el kell látogatnom a fodrászhoz is. Gyorsan felfogtam a fejem tetejébe egy kontyszerűségbe a hajgumi segítségével és végig néztem magamon. Fehér top, farmer rövid gatya meg egy két karkötő. Mint mindig.
  - Elmentem!- kiáltottam a konyha felé, majd meg sem várva a választ kilibbentem a bejárati ajtón miközben feltettem a pilóta fazonú napszemüvegemet. Mélyen beszívtam a száraz, meleg, nyár végi illatú levegőt, rántottam egyet a táskám fülén és elindultam a legközelebbi buszmegálló felé.
  Öt körül értem haza egy újabb felsővel és fülbevalóval, míg Charlotte szinte felvásárolta az összes butik tartalmát. Anyáéknak megmutattam a szerzeményeimet, elmeséltem, hogy mit láttunk, mit ettünk, meg úgy mindent ami ma történt velünk, majd vacsora után felmentem a szobámba.
  A naptáramba beírtam a következő heti fodrászidőpontomat majd felkaptam a mobilomat és tárcsáztam a szórólapon megadott számot. A szám szélét harapdálva hallgattam ahogy kicsöng és fohászkodtam, hogy felvegyék.
  - Disney Játékpark és Hotel információsa, üdvözlöm! Miben segíthetek?- darálta egy unott női hang a vonalban először angolul majd franciául.
  - Jó napot!- szólaltam meg angol nyelven, mivel úgy hallottam, hogy ez az anyanyelve a hölgynek.- Afelől szeretnék érdeklődni, hogy találtam egy szórólapot arról, hogy vesznek fel új dolgozókat. Én már két hete elküldtem az önéletrajzomat, de semmi visszajelzést nem kaptam.
  - Értem. Nos, az a helyzet áll fenn ez esetben, hogy azt a nyár elején nyomtattuk és osztottuk szét, mivel a nyári forgalom sokkal nagyobb mint az év többi része. Szóval a szórólap csak a nyárra volt hivatalos, és csak erre a három hónapra ad munkát.
  - Akkor- elemeztem a hallottakat-, az állásajánlat már semmisnek mondható?
  - Pontosan! De javaslom, hogy tegye el a lapot, jövőre újra fogjuk hirdetni a helyeket.
  - Értem. Köszönöm, a tájékoztatást.
  - Viszlát!- köszönt el, majd meg se várva, hogy reagáljak rá, megszakította a vonalat.
  Keserű szájízzel tettem le a mobilomat és hátravetettem magam az ágyon. Bámultam a plafonom fehér színét és nem gondoltam semmire. Teljesen elvesztettem az időérzékemet az önsajnálatom közben. A mobilom rezgésére tértem magamhoz. Értetlenül kaptam fel de láttam, hogy csak egy SMS-em jött. Bosszankodva dobtam magam mellé, majd feltápászkodtam és lementem a konyhába.
  Épp a hűtőben voltam, hogy találjak valami kaját magamnak amikor meghallottam, hogy valaki lejön a lépcsőn. Mivel sötét volt az egész házban ( már rég besötétedett kint) és csend, meg elég sok horrort láttam már életemben így eléggé megijedtem a lépcső döngésére. Felkaptam a fejem, de vissza is csapódott amikor bevertem az egyik polcba. Sziszegve léptem el a hűtő közeléből és könnyezve fogtam a beütött részt ami eléggé lüktetett.
  - Zsófi!- szólalt meg mögöttem egy hang mire felsikkantottam és ugrottam egyet.
  - Jézusom, apa!- sóhajtottam fel és lehunyva a szemem próbáltam lehiggadni.- Nagyon megijesztettél.
  - Látom- mért végig mosolyogva, majd feljebb tolta a szemüvegét az orrán.- És mégis mit akartál a hűtőben?- kérdezte vidáman miközben kikerült és felkapcsolta a villanyt.
  - Éhes vagyok- vonogattam a vállam, majd felcsillant a szemem amikor apa kihúzott egy tábla dugi csokit.- Ezt mikor találtad meg?- kérdeztem vigyorogva de suttogásig lehalkítva a hangom, hogy anya ne vegye észre, hogy az előlünk eldugott csokival teli levő zugot megtaláltuk.
  - Két napja- vont vállat miközben felbontotta a csomagolást.- Kérsz?- nyújtotta felém a feltört részt, mire, természetesen, kikaptam a keze közül a sort.
  Csöndben eszegettünk egy darabig majd kiböktem azt, ami a szívemet nyomta.
  - Apa...
  - Hm?
  - Felhívtam a Disneyt- mondtam csöndesen mire felcsillanó szemmel fordult felém.
  - És?
  - Visszautasítottak.
  - Hogy mi?- kerekedtek el a szemei.- Miért?
  - Azt mondta a hölgy a telefonban, hogy csak nyáron vannak ilyen amatőr emberek felvétele a nagy embertömeg miatt, de próbáljam meg jövőre.
  - Jaj, Zsófi!- simított végig a karomon apa vigasztalóan.- Biztos vagyok abban, hogy szerencséd lesz jövőre.
  - Ja biztos- mondtam keserűen és leraktam a kezemben forgatott csokikockát ami már megolvadt kissé.
  - Mindegy. Jó éjt, apa!- nyomtam egy puszit az arcára és felmentem lefeküdni.

  A nyár végén elbúcsúztam a kollégiumba költöző lányoktól és szomorúan néztem az őket elvivő autók után. Végérvényesen is elhagyatottnak éreztem magam. Még aznap sikerült lefixálnom a Simon's Cafféban, hogy ott maradjak dolgozni, mivel a főnököm meg volt elégedve a felszolgálási módommal.
  Végigdolgoztam az egész egyedül töltött napjaimat kivéve a hétvégéket. Olyankor anyáékkal mentem el minden fele, vagy csak a múlt jó részein merengtünk. Egyszer azzal leptek meg, hogy két hétre hazautaztunk karácsonyra Magyarországra az ott élő nagyszüleimhez. Egy hetet a pesti nagyszüleimnél töltöttünk el akik anya szülei voltak, majd a másik hetet a debreceni nagyanyáméknál.
 Boldog hetek voltak azok és örömmel töltött el a rég látott barátaimmal való találkozás, hiába érződött, hogy lazultak a kötelékek köztünk. Amikor visszajöttünk Franciaországba minden ugyanúgy folytatódott mint előtte.

- Zsófi!- kiáltott ki a főnököm az irodájából. Az itt eltöltött hónapok alatt megszokta a szokatlan nevemet, és már egyszerűen ejtette ki angol anyanyelven.
 Mosolyogva leraktam az italt az egyik vendégnek majd megfordultam és elindultam Simon felé.
 - Igen?- csuktam be az ajtót magam mögött.
 - Itt a csekked a májusi fizetésedről. Akkor, ha jól értelmeztem azt, amit a munkád elején mondtál, most egy kis időre szeretnéd felfüggeszteni az itt dolgozásodat- nézett rám komoly tekintettel kezében a fizetésemről tanúskodó kis papírral.
 - Igen- bólintottam, és magamban fohászkodtam, hogy ha nem vesznek fel a Disneyhez visszavegyen.
  - Nos... Remélem sikerülni fog a terved- mosolygott rá barátságosan, majd átnyújtotta a csekket.
  - Köszönöm!- vettem el  megkönnyebbülve és örömmel, majd elindultam átöltözni az utcai ruhámba.
  Mikor kiléptem a dolgozók ajtaján automatikusan a zsebembe nyúltam és kihúztam az összehajtogatott lapot. A Disney új szórólapja volt az, két napja találtam meg egy újságosnál.
Megnéztem a telefonszámot, és újult erővel indultam haza, hogy felhívjam őket. Újra. Majdnem egy évre az első telefonomhoz képest.