Három

 Bocsánat az egyheti késéssel, de a múlt héten egyszerűen nem tudtam írni, nem volt hozzá türelmem, és nem akartam erőltetni, mert az soha nem eredményez jó véget :( Remélem megbocsátotok!

***

 -Zsófi, gyere, itt a busz!- kiabál anya fel, mire csodálkozva fordultam meg.

  - Már? De hát csak nyolcra kéne itt lennie- pillantottam az órámra ami háromnegyed nyolcat mutatott.

  - Arról én nem tehetek, de itt van, szóval gyere!- türelmetlenkedett.

  Sóhajtva álltam fel és körbenéztem a szobámban. Bár be voltak zárva a szekrényajtók, a tudat, hogy nincs bennük semmi lehangolt. 

  Idegennek éreztem magam benne már csak attól, hogy tudtam, három hónapig nem látom újra a "birodalmamat".

  Lesétáltam a bejárati ajtóig majd körbefordultam.

  - Apád már kivitte a bőröndödet meg a táskád- jött elő a konyhából anya és könnyes szemmel rám mosolygott.

  - Jaj, anya!- tártam ki a karom és magamhoz öleltem.

  - Nem hittem volna, hogy valaha eljön ez a pillanat- szipogta a hajamat simogatva mire erősebben magamhoz szorítottam.

  - Ugyan. Három hónap, mi az? Semmiség- mondtam mire fátyolos hangon felnevetett és eltartott magától.

  - Na jól van, siess, nehogy lemaradj- nyomott puszit a homlokomra majd kiterelt az ajtón.- Meg van mindened? Telefon, töltő?

  - Meg- mosolyogtam ez el nem maradható kérdés miatt.- Szeretlek, anya- öleltem meg utoljára és elindultam a busz felé. 

  Elköszöntem apától is, aki hasonló kérdésekkel bombázott, majd felszálltam. Mivel a busz a város egyik végéből indul a másikba, folyamatosan lesz megálló. Én lettem csak felvéve ebből a csücsökből, így itt csak egyszer állt meg a busz. 

 A buszban megálltam és körülnéztem. Negyven ülés és mind üres. Velem kezdték a szedést. A sporttáskámat magam után ráncigálva mentem végig a keskeny folyosón, majd levágtam magam a jobboldali sor közepe tájékán lévő párok közül az ablak mellettire. Kinéztem az üvegen és integettem a szüleimnek egészen addig, míg a busz ki nem fordult az utcánkból. Egy darabig csak meredtem az elsuhanó tájra, majd sóhajtottam. Elszenvedtem azzal, hogy a lábam alá tegyem a táskám majd előkotortam a zenelejátszómat. Eléggé lehangoló érzés volt a néma buszban egyedül utazni, csak a motor meg a klíma halk és egyenletes zúgása törte meg a csendet, de amint bekapcsoltam a zenét körbeburkolt a megszokottság egy halványabb érzése és nyugodtabban utaztam tovább.

  Egy óra múlva álltunk meg újra de ezúttal egy benzinkútnál. Hat főnyi embercsoport ácsorgott jókedvűen és egymással beszélgetve. Amint lefékezett a busz és kinyílt a csomagtartó bedobálták a cuccaikat majd felözönlöttek. A dübörgő zenén át is hallottam a vidám csacsogásukat és miközben leültek megnéztem őket. Korombelieknek tűntek, négy fiú és két lány. Nekem csak intettek és kíváncsian végignézték azt, amit láttak belőlem, de én csak biccentettem, és visszafordultam az ablakhoz. 

  Dél környékén már a fél busz feltöltődött, néhányan szintén egyedül, de a legtöbben csoportosan ültek. Voltak fiatalok és idősebbek is. Épp elővettem egy szendvicset, hogy egyek valamit amikor ismét lassított a busz, de ezúttal nem egy újabb benzinkútnál hanem egy háznál. Unottan néztem ahogy a lány könnyes mosollyal elköszön az apjától és megöleli nyolc évesnek kinéző húgát akinek ugyanolyan barna hullámos haja volt mint neki.

Mielőtt felszállt volna integetett a busz lépcsőjéről majd fellépett. A vállán lógó vászontáskával megállt és körbenézett. Az üres helyek már csak az idősebb emberek mellet voltak, így nem csoda, hogy amikor meglátott felcsillant a szeme és elindult felém. Félénken megállt, pár pillanatig toporgott majd félig leült a székre. Mikor nem szóltam semmit beljebb csúszott és elhelyezkedett, én meg tovább ettem a szenyámat miközben a felsőm nyakából kilógó fülessel babráltam.

Már épp elhelyezkedtem és visszadugtam a a fülhallgatót amikor az egyik kanyarban a lány, épp inni készült, sikeresen rám löttyintette a fél üveg vizét.

  - Jaj, nagyon sajnálom! A fenébe, nem akartalak leönteni!- sápadt le és egy zsepi után kezdett kutatni.

  - Ugyan hadd csak- mosolyodtam el halványan és levettem a felsőt. Alatta fekete ipszilontoppot viseltem elején Nirvana felirattal meg a smileyval.

  - Hű- pislogott a lány.- Irtóra tetszik a felsőd! Honnan vetted, ha szabad megkérdeznem?- lelkesedett be rögtön.

  - Köszi. A netről rendeltem. Egyébként Zsófi vagyok, de szólíts nyugodtan Sophienak, ha úgy neked könnyebb- mutatkoztam be, mivel tudtam, hogy innen már könnyen találunk beszélgetési témát.

  - Giselle. Honnan jöttél? Érdekes, de szép a neved.

  - Magyar vagyok. Nem tudom, hogy te tudod-e merre helyezkedik el Magyarország, mert sokan nem...- mondtam de a szavamba vágott.

  - Tudom merre van.

  - Tényleg?- képedtem el, mire zavartan elpirult kissé.

  - Aha. De csak azért, mert véletlenül rátaláltam egy bandára, és érdekelt, hogy milyen nemzetiségűek, szóval rákerestem. És az országodat dobta ki.

  Ha lehetett, akkor erre még inkább elképedtem.

  - Milyen banda?

  - Hát... A Paddy And The Rats. Nagyon tetszik a zenéjük meg a szövegeik.
  - Hű... Nem gondoltam volna, hogy egy franciától valaha ezt fogom hallani- nevettem fel.- Kicsi a világ!
  - Az biztos- biccentett ő is mosolyogva, majd valami francia bandáról kérdezett és mivel nem ismertem mutatott tőlük számokat, meg mesélt róluk.
    Mivel Disneyland elég távol volt  Párizstól, jó darabig utaztunk amit végigbeszéltük és egész jól összemelegedtünk közben. Giselle teljes neve Giselle Aiglentina Mailthot, velem egyidős, húga tíz éves és csak miatta jelentkezett a munkára, mivel a kislány találta a szórólapot és ragaszkodott ahhoz, hogy nővére jelentkezzen. Mivel az egyetem ahova jelentkezett nem nyerte el a tetszését tavaly kimaradt egy idő után, s a következő szemeszterre nem is jelentkezett így hagyta magát rábeszélni. Meglepett, hogy a zenei ízlésünk egyforma, nem néztem volna ki belőle, mivel olyan szendének néz ki, de kellemes csalódás volt.
  Ahogy közeledtünk a parkhoz érezni lehetett a feszültséget ami mindenki körül ott vibrált, de továbbra is jókedvű volt minden egyes személy. Amikor megállt a busz egy emberként pattantunk fel, nekem meg olyan érzésem lett, mintha visszakerültünk volna egy gimis osztálykirándulásra, ahol egyszerre akar mindenki leszállni.  Kisebb tülekedés után felnevettek az elöl állók és onnantól kezdve egyenletesen leszálltunk.
  A beton ontotta magából a meleget, a táskám húzta a vállam, majd miután megszereztem a bőröndöm arrébb álltam, hogy a többiek is odaférjenek. Giselle pár perc múlva ziláltan érkezett mellém maga után ráncigálva a sajátját.
  - Hallod... Ez rosszabb, mint egy osztálykirándulás megvadult másodikosokkal- pihegte én meg felnevettem.
  - Nekem is ilyesmi hasonlat jutott az eszembe a buszon- kuncogtam, majd átnyújtottam az ásványvizemet neki.
  - Jól van emberek, mindenkit üdvözlök itt!- harsant egy friss hang amihez ütemes tapsolás társult.
  Összeráncolt szemöldökkel pillantottam a hang felé. Egy fiatalos, harmincas nő állt a busz végében, szőke haja lófarokba volt fogva, térdnadrágot és fehér galléros felsőt viselt, rajta egy névjegykártyának kinéző cuccal, meg egy szandállal.
  - Meg jött a főnök- dünnyögtem félhangosan mire Giselle is odapillantott.
  Összetereltek mindenkit, a nő bemutatkozott ( Angeline), majd felszálltunk egy kisbuszra ami a szállásunkra vitt minket. Két jármű állt rendelkezésünkre, mi Giselle az elsők között ültünk le egymás mellé.
  Egy ötperces utazás után megpillantottuk a a park hotelját. Elbűvölten néztük miközben elgurultunk mellette, majd legnagyobb megdöbbenésünkre az épülethez tartozó parkolóba állt be a busz.
 Miután leszálltunk Angeline megállt legelöl és hangosan beszélni kezdett.
  - Szóval. Üdv itt, mostantól ez lesz az otthonuk mondhatni. Önök azon csoportot létesítik meg, akik a hotelbe lettek beosztva. A szobájuk is itt található meg, de a vendégektől elkülönítve, a konyha mögötti szárnyon az alsó emeleten. A szobákba már beosztottuk önöket, nálam van a papír, hogy ki hanyas szobát kapta. Kérek mindenkit, hogy várja meg a szobaszámát, majd utánam jöjjenek és megmutatom a helyüket- magyarázta majd felemelte egy lapot és sorolni kezdte a neveket.
  Miközben a nőt hallgattam akaratlanul is egy kiképző mester jutott eszembe mire elmosolyodtam. Giselle erősen koncentrálva figyelte, hogy mikor mondják a nevét, majd amikor elhangzott egymás után háromszor elmormolta magában hogy kétszáz-huszonhatos szoba. Amikor rám került a sor hunyorogva néztem a nőre, majd biccentettem. Háromszáz.
  - Legalább nem lesz nehéz megjegyeznem- suttogtam a mellettem álldogáló lánynak mire lebiggyesztette a száját.
  - A fenébe. Elég messze leszünk egymástól.
  - Hát ez van- rántottam meg a vállam, de azért kicsit én is sajnáltam, hogy ilyen messze leszek Giselletől.
  - Most, amikor odaérünk a szobáikhoz- folytatta tárgyilagos hangon Angeline-, Pakoljanak le nyugodtan, fedezzék fel a számukra kirendelt szárnyat. Holnap megérkeznek a külföldről felvett csoportok is, majd aznap kapnak eligazítást a munkájukhoz. Most pedig, kérem kövessenek!- indult el befele, mi meg a bőröndök csattogó kerekének a zajával kísérve követtük.
  Bár nem a főbejáraton vitt be minket, hanem egy oldalsó ajtón, amin a Dolgozók szó állt, mindenkinek leesett az álla. Az rendben van, hogy kívülről is elképesztően néz ki a rózsaszín-fehér színkombinációja meg a gyönyörű kiépítése, de belülről maga a csoda. Az ember azt hiszi, hogy épp most csöppent bele Hamupipőke báljába, és már várja, hogy mikor tűnnek fel a táncoló és nevetgélő nagyruhás lánykák a hercegekkel. Ébenfa borítású padlón keltünk át amit a plafonról lelógó kristálycsillár világított meg. A halványrózsaszín falakról ódivatú tükrök lógtak néhány képpel egyetemben. Rejtett hangfalakból halkan lágy muzsika szólt ami megnyugtatta az embert. Egy pillanatra feltűnt előttünk a főbejárat és az a körhelyiség, ahova a vendégek először belépnek. A recepciós pult ugyanolyan színű fából készült mint a parketta, fehér márvány volt a teteje s mögötte fényes csillogású, kontyolt hajú lány ült széles mosollyal az arcán miközben egy fiatal házaspárnak magyarázott.
  Elmentünk egy keskeny folyosón, de ez sem volt különb a kinti szobától. Amikor elhaladtunk egy zárt ajtó mögött edények csapkodásának a zaja, kiabálások, sürgölődések hangja s ételek illata szűrődött ki.
  - Itt található a konyha, a pincéreknek majd ide kell jönniük- szólt hátra Angeline majd tovább haladtunk míg ki nem értünk egy kisebb kör alakú helyiségbe. Fehér szőnyeg takarta a közepét, a fal körül fotelek, székek és asztalok álltak, volt egy lapos tévé és azzal szemben egy kanapé. Két ajtó nyílt innen, plusz egy folyosó.
  - Nos, ez lenne itt a nappalijuk, itt eltölthetik a szabad óráikat. Ezen az ajtón belül van az étkezőjük, itt pedig a szobalányok tudnak eljutni a felső emeleti szobákhoz, a folyosón pedig a szobáik helyezkednek el. Kettőszázzal kezdődik az ajtók számozása. A vacsora hat órára lesz feltálalva maguknak, addig is érezzék jól magukat- mosolyodott el Angeline, majd kisétált otthagyva minket.
  Megilletődve ácsorogtunk egy darabig, majd minden mindegy alapon mindenki egyszerre indult meg a szobáikhoz.
  A folyosó mindkét oldalán helyezkedtek el ajtók, bal oldalon a páratlan, jobb oldalon pedig a páros számozásúak. Magam után húzva a bőröndömet törtem az utat az emberek között, majd megálltam az utolsó ajtó előtt és  nagyon mérges voltam a vezetőkre, amiért ide osztottak be.
Mivel a mi csoportunkat húsz szobára lehetett volna beosztani, csodálkozva néztem körbe. Ezek szerint elég sok külföldi ember érkezik meg holnap, és úgy láttam, hogy nem csak én lettem egyedül beosztva egy szobába.
  Elszórakoztam egy kicsit a zárral mire rájöttem, hogy hogyan nyílik majd betolattam a bőröndömet ráncigálva. Amikor megfordultam egyszerűen ledöbbentem. Olyasmire vártam, hogy van két ágy szűkösen egymás mellé tolva, egy kis fürdő és kész. Ehelyett egy viszonylag széles, halvány mentazöld szoba fogadott. A két ágy a fal két oldalához volt tolva, amin virágmintás ágynemű volt, két fehér és tiszta szekrény, két szék plusz egy íróasztal ami velem szemben helyezkedett el az ágyak között felette egy ablakkal. Tőlem jobbra nyílt egy ajtó és amikor belestem láttam, hogy az a fürdő. Ez törtfehér csempékkel volt kirakva, egy zuhanyzó, egy vécé és egy mosdókagyló, felette egy két részre osztott tükrös szekrény. A kagylóra előre kikészített fehér törölköző lett rakva, de ezen kívül csak egy csúszásgátló szőnyeg volt lerakva amin virágminta volt.
  Pár percig még csodáltam a mostantól szobámmá vált helyiséget, majd nekiálltam, hogy kipakoljam a ruháimat.
  Miután végeztem úgy döntöttem, hogy kimegyek a nappaliba. Ahogy beértem láttam, hogy szinte mindenki itt tartózkodott és ámulva nézegettek körbe, majd a pillantásom megakadt Gisellen aki az egyik fiatal fiúval beszélgetett.
  - Sziasztok!- ültem le melléjük mire Giselle rögtön bemutatott Marcusnak, majd tovább ecsetelte az egyik történetét a fiúnak. Marcusnak egyébként szőke tüsi haja volt, szeplős orcája és zöld szeme. Kiderült később róla, hogy ő leginkább a pop zenéért van oda, szeret olvasni és egy kicsit kocka, az ő szavaival élve, de jó humorral megáldott kedves srác.
  A hat órai vacsorára átmentünk az ebédlőbe. Két hosszú asztal volt felállítva párhuzamosan egymással, fehér terítővel. Oldalt egy újabb asztal volt lerakva amin tányérok és evőeszközök voltak kipakolva, mellette úgy egy tucatnyi fémedény ami ételek illatát ontotta magából.
  - Úgy érzem magam, mintha én is vendég lennék- dünnyögtem Gisellenek miközben beálltunk a sorba.
  - Kíváncsi vagyok, milyen lehet a vendégek ellátása- nevetett fel, majd felkapott egy tányért villával meg késsel együtt.
  A tálakban két fajta hús, három féle köret, gyümölcs és mindenki számára egy doboznyi desszert várakozott. Mi gyorsan szedtünk egy adagot magunknak majd leültünk a legközelebbi helyre.
  Miután mindenki elhelyezkedett hirtelen kinyílt az oldalsó ajtó és egy csoport ember özönlött be rajta fáradtan, de mosolyogva.  Nekünk csak biccentettek üdvözlésképpen majd megszokott mozdulatokkal szedtek maguknak ételt és közénk vegyülve leültek. Mellénk egy őszes hajú férfi telepedett le és mosolyogva köszönt, majd megkérdezte, hogy mennyire tetszik itt nekünk, és mi ami a legjobban. Mi rávágtuk, hogy minden nagyon mire felnevetett, majd mesélni kezdett. Kiderült, hogy ő az egyik szakács a konyhába, és őket most váltotta le a  következő csoport akik a konyhára vannak beosztva. A vacsora végeztével a tálakat egy ablakhoz kellett vinni ahova ha beraktuk a tányért bizonyos mennyiség után egyszerűen eltűntek.
  - Nyugi, nem törnek el- nevetett fel újdonsült ismerősünk a Gisellelel közös döbbenetünk láttán.- Csak egy kis liftszerű szerkezet eljuttatja a konyhába ahol elmossák- mondta mosolyogva, majd berakta az ő tányérját, intett egyet és kiment az étkezőből.
  - Elég rendes ember remélem találkozunk még vele- tűnődött Giselle miközben mi is kiindultunk, én meg helyeslően bólogattam.
  Végül olyan tíz körül döntöttünk úgy, hogy elmegyünk lefeküdni. Giselle az ajtójánál elköszönt majd halkan benyitott, hogy fel ne keltse a már alvó szobatársát én meg a saját szobámba érve felkattintottam a lámpát. Miközben az ajtónak támaszkodtam ólmos fáradtság lett rajtam úrrá, így fogtam magam, előkotortam egy pizsamának való felsőt és melegítőt, lezuhanyoztam majd bedőltem az ágyba s szinte rögtön elnyomott az álom.
   Reggel mikor felkeltem első dolgom az volt, hogy megnéztem az időt. A telefonom kijelzője hat ötvenet mutatott,így nyugodtan mentem el felöltözni. Lezuhanyoztam, fogat mostam, felkaptam az ingemet meg a térdnadrágomat és kisimítottam a hajamat. Mivel zajokat hallottam a folyosóról gondoltam kinézek és kitártam az ajtót, hogy kiléphessek. Legnagyobb ijedtségemre valaki állt előtte és épp olyan riadt arcot vágott mint én. Minden bizonnyal épp az ajtót akarta kinyitni.
  Felocsúdtam a döbbenetből és végigmértem a lány. Szalmaszőke haj, saru, rövidnadrág fehér topp rajta ing megkötve, lábánál pink színű bőrönddel. Úgy tűnik megérkezett a szobatársam. És nem tudom, hogy örüljek-e neki vagy sem.