Nyolc /első rész/

Üdv kedves olvasók!

Igen, még itt vagyok, még élek és írok. Tudom, hogy rég volt friss, de azért, mert küszködök mostanság egy kicsit vele, ezt a részt is végig írtam mióta nem volt új.

Remélem még vagytok annyira lelkesek és aranyosak, hogy továbbra is olvastok engem :3

És a sok várakozást remélem kiigazítja z a tény, hogy ez a rész 11 oldalnyi lett a Wordben.

Jó olvasást :)

   Másnap reggel kicsit fáradtan, de jókedvűen válogattam a reggelinek kitett gyümölcsök között, majd miután kivettem két piros almát elsétáltam az asztalunkhoz.

  - Arra gondoltam - haraptam bele az almába -, hogy szombatra elkérezkedhetnénk a városba.

  - Nekem jó! - mosolygott rám Giselle, majd várakozóan Krisztára néztünk.

  - Ömm... Az a baj, hogy én már elígérkeztem Marcellnek hétfőre, és nem hiszem, hogy még egy napra elengednének, mert irtó sokan jelentkeztek be, és mindenkire szükség van - mondta bánó arckifejezéssel.

  - Hát jó. Nem baj, akkor majd Zsófival ketten megyünk - mosolygott tovább Giselle én meg csak bólogatni tudtam, mivel tele volt a szám almával.

  - Remélem nem haragszotok meg - mondta félénken, mire csak a fejünket ráztuk. - Akkor jó - könnyebbült meg, majd felpattantunk, és elindultunk.

  - Oliver! - siettem a főnökömhöz a munkaidőm végén, kikerülve a bökésre kész Jamest.

  - Igen? - fordult meg egy papírlapba temetkezve.

  - Szombatra elengedsz engem? Mert egy barátnőmmel szeretnénk kimenni a városba - rebegtettem meg a szempilláimat a hatás kedvéért.

  - Múlt héten voltál?

  - Nem - húztam el a szót.

  - Akkor mehetsz, majd beírlak. Na, menj dolgodra, nekem ezt a számlát ki kell javítanom, mert elrontották! - hessegetett el maga mellől, én meg vigyorogva tettem eleget a kérésének.

  - Szombat mi? - szólalt meg James amikor elmentem mellette. - Csajos nap? - vonta fel kacérkodva a szemöldökét majd leugrott a pultról, amin addig terpeszkedett.

  - Mond, neked lét elemed az én idegesítésem? És anyukád nem mondta, hogy nem tisztességes dolog hallgatózni? - tettem csípőre a kezeimet mire halkan felkacagott és felállította a pihéket a nyakamon.

  - Mondta, és nem is szoktam, de elég hangosan beszélgettetek ahhoz, hogy én is halljam. És - tette zsebre a kezeit -, aranyos vagy amikor mérges vagy. Olyan cukin ráncolod a szemöldöködet - húzogatta a sajátját mire én mélyen elpirultam, majd megfordultam, hogy otthagyjam.

  - Szia! - köszönt el én meg még hátrapislantottam, és láttam, hogy önelégült fejjel int egyet, majd becsapódott mögöttem az ajtó

   - Mmmm - süllyedtem bele a busz ülésébe, mire Giselle nevetve fordult felém.

   - Ennyire el akartál jönni? Csak nem James? - kérdezte sokat sejtetően.

   - Ne! Ma ne is emlegesd nekem! Egész héten a nyakamon volt, és a legújabb mániája, hogy ha elmegyek mellette a bordáim közé bök - nyögtem fel, mire Giselle csak hangosabban vihorászott.

   - Mikor fogod magadnak bevallani, hogy azért bejön neked, hogy ennyit foglalkozik veled? - emelgette a szemöldökét, mire felháborodva a karjára csaptam.

   - Giselle! Nem! Ne már! - röhögtem fel végül. - Semmi ilyenről nincs szó. Váltsunk témát. Mit fogunk csinálni Párizsban? - tereltem, majd miután mosolyogva fenyegető mozdulatokkal megrázta a mutatóujját vázolta a terveit.

   - Hát, arra gondoltam, hogy beülhetnénk egy kávézóba, úgy meginnék valami kapucsínó különlegességet, aztán lődörgés az utcákon? 

   - Jól hangzik - mosolyogtam rá és felé hajoltam, hogy megöleljem, amikor elakadt a lélegzetem, ahogy megéreztem egy ujjat a bordáim között.

  Ijedten pillantottam le a kézre, ami a két szék között nyúlt be és akkor húzta vissza.

  - Ilyen nincs! - térdeltem fel a székemre, hogy átnézzek a mögöttünk lévő ülésre. Az érzésem nem csalt, James pofátlanul vigyorgott a képembe.

  - Mizu, Ariel? - fújt egy rágógömböt és mindvégig a hitetlenül rámeredő szemeimbe nézett.

  - Ez most komoly?

  - Mi? - kérdezett vissza pimaszul.

  - Hogy itt vagy. Talán ettől függ az életed, hogy mindig a sarkamban legyél és engem idegesíts? - meredtem rá, mire felvonta a szemöldökét, majd beszívta a levegőt.

  - Nem egészen. Elhagytad a pénztárcádat, és azt hoztam utánad - vette ki a zsebéből az említett tárgyat, majd a kezembe nyomta, és nem törődve a döbbent arckifejezésemmel felpattant a székről és lesétált a buszról.

  - Hát ez... Érdekes volt - huppant le a helyére Giselle értetlen arcot vágva, majd lassan én is letelepedtem mellé, majd összerezzentem, amikor beindult a busz.

  - Ja, eléggé. Szerinted most... Megbántottam? - fordultam felé a számat rágva, mire egy kis ideig rám bámult majd felsikkantott.

  - Tudtam! Tudtam, tudtam, tudtam - dalolászta hangosan, én meg mérgesen igyekeztem lepisszegni őt, mire halkabban folytatta. - Látod? Én mondtam! Éééés. Te is tudod, csak nem mered magadnak bevallani, hogy ha nem is szereted még, akkor is vonzódsz hozzá - suttogta lelkesen csillogó szemekkel.

  - Nem - tiltakoztam rögtön, de már elvetette a fejemben a kétely magjait. Eddig nem érdekelt, hogy James mit gondolt rólam, vagy hogyan reagált a tetteimre. Vagy mégis, csak elfojtottam magamban?

  Ilyen kétségek között dúltam amíg tartott az út. Giselle egy darabig próbált beszélgetni velem, de maikor látta, hogy máshol jár az agyam békén hagyott, és a másik oldalon ülő Marcushoz fordult és vele volt elfoglalva az úton.

  - Miért érzem úgy, hogy olyan a viselkedésem, mint egy tizenhat évesnek? - kérdeztem elgondolkodva miközben lemásztam a buszról Gisellék előtt.

  - Mert pont olyan - ugrott le az utolsó fokról, majd felegyenesedve a szemembe vigyorgott.

  - Kösz - duzzogtam mire nevetve húzott el egy turistacsoport útjából, és meg sem álltunk a közeli Les Deux Magotsig.

   - Üljetek le, majd én rendelek - intettem őket egy asztal felé, ami a terasz sarkában bújt meg. - Mit kértek?

   - Én egy vanília kapucsínót kérek - mosolygott Giselle.

   - Ha van nekik, akkor egy málnakávét kérek, ha nincs, elég lesz egy presszó is - intett Marcus, majd elindultak az asztal felé, én meg bementem, hogy leadjam a rendelést.

   Egy kis időbe telt mire sorra kerültem. Megrendeltem a két különlegességet, magamnak vettem egy szénsavmentes vizet és visszaverekedtem magam az asztalunkhoz. Már csak egy asztal volt köztünk, amikor földbe gyökereztek a lábaim, és nem akartak engedelmeskedni, hogy tovább menjek. Csak néztek azt az ismerős barna üstököt amint felszabadultan nevet Marcussal, és nem hittem a szememnek.

  - Te hogy az égbe kerültél ide? - hüledeztem miután lehuppantam az egyetlen üres székre.

  - Motorral - vigyorgott a képembe James és megpöckölte az asztal közepére tett sisakot.

  - Aha... - erre nem tudtam mit mondani csak belekortyoltam a vizembe és néztem az utcán elhaladó embereket és fél füllel hallgattam, hogy miről beszélgetnek. Próbáltak bevonni a beszélgetésbe, de makacsul nem vettem tudomást róluk, egészen addig, míg eszembe nem jutott, hogy ez elég gyerekes viselkedés tőlem, így beadtam a derekamat, és beleolvadtam a csevegésbe.

  A kávék és a kávézóban eltöltött fél óra múlva Giselle kirángatott magával a mosdóba.

  - Ide figyelj! Én most elmegyek Marcussal moziba, és csak azért, hogy te kettesben maradhass Jamesszel, és tisztázzátok a dolgaitokat. És ne! Ne ellenkezz - emelte fel a kezét, amikor szólásra nyitottam a számat.

  - De...

  - Nincs de! - nyitotta meg a csapot és megmosta a kezeit, majd maga után húzott az asztalunkhoz.

  - És ha James meg itt fog hagyni? - sziszegtem felé menet közben.

  - Nyugi, nem fog, csak úgy süt belőle az utánad való vágy - hadarta, majd magára öltötte a mosolyát, amikor megálltunk a fiúk mellett.

  Marcus kedvesen nézett ránk, James pedig a kólás flakonjának a kupakjával játszott. Giselle a barátja mellé pattant és megfogta a kezét.

  - Nagy baj lenne, ha mi ketten elmennénk moziba? Ugye egyedül hagyhatunk titeket? - pislogott ártatlanul ránk, de főképp a mellettem ülő srácra. Én csak megvontam a vállamat, tudván, hogy Giselle ellen ilyenkor nem lehet mit tenni. Meg hát már rá is beszélt engem.

  - Nekem nem gond. De az se, ha egyedül maradok - pillantott rám gúnyosan és várakozóan mire grimaszt vágtam.

  - Nincs sok kedvem egyedül lenni egész nap, így akármennyire se tetszik az ötlet, el kell viseljelek. - mondtam lenézően, mire kaptam tőle egy gúnyos kacajt, Giselletől meg egy rosszalló pillantást.

   - Szuper. Akkor... A számlát ki kell fizetni? - nézett körbe a lány mire Marcus bólintott.

   - Igen, James elintézte, de a részünket odaadtam neki.

   - Oké, akkor mehetünk? - nézett rajtunk végig rajtunk csillogó tekintettel Giselle és mielőtt kinyithattam volna a számat elindult.

  Egy darabig egy úton mentünk, majd az egyik kereszteződésnél elváltunk. Ők elindultak egy retro moziba, én meg ott maradtam Jamesszel. Feszengve néztem fel a lezseren ácsorgó fiúra, és nem tudtam, hogy mit mondjak.

  - Merre akarsz sétálni? - kérdezte lepillantva rám.

  - Hát... Éhes vagyok, menjünk valami pékség felé, és vegyünk bagettet, jó? - vetettem fel az ötletemet mire beleegyezően bólintott.

  Öt perc séta múlva találtunk egy meghitt kis pékséget, ami két nagyobb étterem között húzódott meg, és mennyei friss illatok szálltak ki az ajtón. James reakcióját meg sem várva ragadtam meg a karját és magam után ráncigáltam, egyenesen be a boltba.

  - Jesszus, van benned erő - állt meg majd a kezét kezdte el dörzsölni azon a helyen ahol megszorítottam.

  - Bocs - vontam vállat, majd mosolyogva fordultam az eladólányhoz. - Szia, egy sajtos bagettet szeretnék.

  - Kettőt - szólalt meg mögöttem James, majd mikor meglátta, hogy a pénztárcám után kutatok lefogta a kezemet. - Hagyd, majd kifizetem

  - Mi...? Ne! Ne már - ellenkeztem egy kis fáziskéséssel, de már a vöröske kezébe nyomta a pénzt.

  - Késő - nyújtotta felém a hosszú kenyeret, majd kilépett előttem.

  - De ne már! Azért is ég a fejem, mert kifizetted helyettem a kávéházi részem, igaz, hogy csak egy víz meg egy kóla volt, de nem akarom, hogy miattam költekezz - papoltam tovább a sarkában loholva és a hátát ütögetve a bagettel, morzsákkal szórva tele a hátát.

  - Mond, nem bírod egy kicsit befogni a szád, és értékelni, hogy megtettem érted? - fordult meg és elkapta az őt csépelő pékárut.

  - Hé! Engedd el a bagettemet - rántottam egyet rajta.

  - Ha nem bántalmazol tovább vele - vonta fel a szemöldökét, mire bosszúsan sóhajtottam és biccentettem.

Amint elengedte beleharaptam a végébe, élvezettel roppantottam össze a frissensült, még meleg tésztát.

  - Nézzük meg az Eiffel tornyot! - dobtam be, mikor semmit nem szólt s csak céltalanul bolyongtunk az utcákon. - Nincs innen messze.

  - Nekem mindegy - vont vállat, s továbbra is szótlanul lépkedett mellettem zsebre tett kezekkel.

  - Éééés - próbáltam fenntartani a beszélgetés reményét -, van testvéred? - tettem fel faarccal a kérdést, majd mikor hitetlenkedve rám nézett.

  - Te most komolyan beszélgetni akarsz?

  - Próbálok - fintorodtam el egy kicsit mire halkan felkacagott.

  - Meglep - húzta fel a szemöldökét. - Két öcsém van. Az egyik tizennégy, a másik tizenegy évesek.

  - Lázadó kamaszok? - nevettem fel a hanglejtését hallva.

  - Ja. Borzasztóak - sóhajtott gondterhelten.

  - Elhiszem - veregettem meg a vállát.

  - Na és neked? Kistesó, nagytesó?

  - Semmi - ráztam a fejem tagadólag, majd megálltam. - Itt jó lesz? - néztem körül a torony előtt levő füves területen.

  - Ja, jó. Akkor most kérdez-felelek-et játszunk? - ültünk le a pázsitra, én meg rögtön törökülésbe raktam magam.

  - Nem is rossz ötlet. Akkor most én jövök - jelentettem ki. - Kedvenc film?

  - Superman - vágta rá habozás nélkül. - Neked?

  - Hm - haraptam egyet a bagettből, telemorzsálva ezzel a combomat. - Nem is tudom. Mindig az aktuális.

  - Akkor jelenleg mi? - kezdte meg ő is a saját bagettjét.

  - Ez már két kérdés! - jegyeztem meg. - De jelenleg... Várjál mit is néztem legutóbb - töprengtem.

  - Vígjáték? - segített be.

 - Aha... Vagy nem? - tűnődtem tovább, majd legyintettem. - Na, mindegy, ez lényegtelen. Szeretem a vígjátékokat. Meg az akciót. Meg a horrort - dőltem hátra a füvön.

  - Ez kimerítő válasz volt - biccentett, mire nevetve megrántottam a karját, amin támaszkodott ő meg mellém esett, hogy eltűnt alóla a támasza.

  - Jó, akkor most én jövök - meredtem a felhőtlen égre. - Ömm... Kedvenc hely? Mármint, hova szeretnél mindenképpen eljutni?

  -  Alaszkába. Akkor most én jövök?

  - Most használtad el a kérdésedet - fordultam felé felvont szemöldökkel és mosolyogva.

  - Hé, ez nem az volt! Ezt... Nem minősítheted annak, én csak. Megérdeklődtem, hogy jól számoltam-e - bökött oldalba vigyorogva mire feljajdultam és a karjára csaptam visszavágásként. - Ó igen? És ehhez mit szólsz?

  - Ne! - sikoltottam fel kacagva ezzel kivívva a körülöttünk sétáló ember figyelmét, és összegömbölyödtem a csikizéstől. - Hagyd. Abba! - nyögtem ki vihorászva.

  - Akkor megegyeztünk abba, hogy az nem számított kérdésnek? - hallottam a hangját a fülem mellett, amiben vidámság bujkált.

  - Nem - böktem ki kifulladva, de jókedvűen.

  - Hát akkor az neked baj - fúrta az ujjait újra az oldalamba.

  - Ne, ne, ne, ne! Jól van, oké! - kiáltottam fel egy kacagás közepette. - Megegyeztünk!

  - Na, látod, csak erre vágytam - engedett el és visszadőlt a fűre, míg én felültem és a kócos hajamból kiszedtem a hajgumit és próbáltam rendbe szedni magamat.

   - Jézusom, te őrült vagy - legyezgettem magam pihegve.

  - Csak akaratos - vigyorgott fel rám.

  -  Aha, és még a középpontba is kerültünk - néztem körül.

  - Zavar? - emelte fel a fejét és ő is körbepillantott. - Mert akkor elmehetünk.

  - Nem szeretem, ha mindenki rám figyel - feszengtem mire felült mellettem és a szemembe néztem.

  - Akkor? Merre akarsz menni?

  - Sétáljunk le a Szajna partjára, jó?

  - Szajna? - vonta fel a szemöldökét, de közben feltápászkodott és felém nyújtotta a karját, hogy felsegítsen.

  - Ja, mikor ideköltöztünk akkor találtam egy helyet, és azóta az a kedvencem - fogadtam el a kezét, és felálltam és leporoltam magamról a füvet.

  - Bevált hely? - kérdezte velem szemben állva, és továbbra sem engedte el a kezemet.

  - Ühüm - hümmögtem vörösödő arccal mire végre eleresztett engem, majd a mellettem sétálva elvezettem az említett helyhez.

   Útközben tovább kérdezgettük egymást, és legnagyobb megdöbbenésemre jól éreztem magam vele. Kiderült, hogy van két huskyja, szereti a csokit, nem szereti a bogarakat meg az ilyeneket. Csupa értelmetlen dolgok voltak, de nekünk valamiért fontos volt.

  - Na és, miért olyan bevált hely ez? - ültünk le az eldugott részre, alattunk szaladt a folyó gyors vize.